•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Vázsonyi János altszaxofonos Szivárványfoszlány címmel adott közre egy lemezt, közel másfél évtizeddel ezelőtt. Az albumról recenziót közöl a Parlando 2019/5-ös száma A. Gergely András tollából. Ebből az írásból idézünk, remélve, hogy ezzel is kedvet csinálunk a szaxofonos zenéjének újbóli meghallgatásához: „Van, s mert hallható, hát igazolhatóan hallik, hogy lehet is töredék-hangból, akusztikai eposzból, kérdésjátékból és életvilág-tónusokból megkomponált zene is. Kétkedéssel venném körül, mi légyen ez, ha nem lenne hallható-hallgatható egyúttal. Egy tavaszi kirándulás, egy szikla-odúból visszatérő akusztikai sejtelem, egy látványvilág hangi merészkedése alkotja egybe Vázsonyi János albumát, mely Szivárványfoszlány címen jelent meg (2006). Mintha „idejét múlta” volna, a szerző közzé is tette a legnépszerűbb fájlmegosztón – de ennyiben kedvünkre is tett, hisz bárki eléri és mintegy „ellenőrizheti”, miről improvizálok. A zenész családból való Vázsonyi a Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszakán végzett, később a Buddhista Főiskolán folytatott további tanulmányokat, s a legkülönb névvel illetett zenekaraival több hanglemez, egy sor fesztivál-szereplés és a legeltérőbb műfaji kísérletek (jazzrock, etnojazz, klezmer, Bach-interpretációk, Telemann) szaxofonos interpretációjával lepi meg rendszeresen hallgatóit. A népzenei, jazz, klasszikus kompozíciókon és kísérleti műfajokban edződött muzsikus egyik izgalmas zsánere, hogy hang-ötvözetei részint gondolati és asszociatív skálákon futkosnak, részint lehengerlő harmóniában egészítik ki egymást. Ha lehet méltán ismert párhuzamot keresni a tonális merészség széles tartományaiban, leginkább Jan Garbarek fényes méltóságához és mennyei akusztikájához hasonlítható, amit Vázsonyi ezen a lemezen csupa természet- és víz-közeli tételcímmel egybemuzsikál. Népdal foszlik át klasszikus tónusba, vízfolyás csobog az akusztikai partok között, szivárvány keresi terét a magas égbolton, napfény simít végig a vizuálisan kreált hangtájon, s valahol a merészség és leleményesség kockázata hoz derűt az egész CD vissza-visszafogott lendületében. Olykor mintha egészen tüneményes bizonyosságot állítana szembe a foszlányok puhaságával, máskor a visszafogott iramodás kényességével terít be, nyugtatóan serkentő, amit elbeszél. Teljes novellák, impozáns regényrészletek ezek néha, vagy jelentésfosztott rőzsedalok, fájdalmas kérdések, dicső állítások is. A címadó Szivárványfoszlány nóta a Békeóceánba folyik át, majd partok és parttalanságok sikamlásai követik, hogy a derű hangján egy Apám emlékére dalba olvadjon át. Epilógusa röviden, de neoromantikus merengést idézően keresi az eligazodás biztos pontjait, ráadásul zenész társaival, Nagy János orgonistával és Váczi Dániel szopranino-szaxofonossal olyan merész tónusokba fordulgatnak, melyekre csak a legbátrabb filmzenék, kortárs fotókiállítás-megnyitók, posztmodern operák kísérleti bűvkörei lehetnek méltó párhuzamok.”

embed video plugin powered by Union Development