•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Érden idén már a 7. Jazz Fesztivállal örvendezetik meg a műfaj kedvelőit. Tavaly az NKA és a Köszönjük Magyarország segítségével rendezték meg a zenei seregszemlét. Az idei négynapos jazzfesztivál nem jöhetett volna létre a motorok és hajtásláncok fejlesztésével foglalkozó AVL Hungary Kft. nélkül. Rajtuk kívül még két kisebb érdi cég adott anyagi támogatást.
Ezúttal is a kedvelt zenekarok érkeznek a négynapos fesztiválra szeptember 9. és 12. között. A Jazz és irodalommal kezdődik hagyományosan a szeptemberi fesztivál. Dragomán György író és Lantos Zoltán jazzhegedűs előadását hallgathatják meg az Érdre érkezők, mégpedig egy új helyszínen, a februárban elkészült AVL Hungary székházában. Ez a műsor ingyenes, de kötelező a regisztráció.
Pénteken a város egyik eldugott nevezetességébe költözik a fesztivál, a Magyar Földrajzi Múzeum ősfás kertjébe (a főtér mellett), ahol egy árkádos épület ad otthont hétvégére a koncerteknek. A Dresch Quartet 7 órakor lép színpadra, ahol a tavasszal megjelent Árnyékban c. lemezét mutatja be élőben. Dresch együttesében a zseniális cimbalmos, Lukács Miklós játszik, a bőgős Gyányi Marcellel és a dobos Csízi Lászlóval a ritmusszekcióban.
Minden nap borkóstolón vehetnek részt a látogatók, sőt a hétvégén előadást is hallgathatnak a borokról és Érd nevezetességeiről. A jegy mellé ajándékokkal kedveskedik az AVL Hungary.
Szombaton már két koncertre várják a jazz-zene kedvelőit: László Attila legújabb héttagú zenekara még egy új átdolgozást is visz Érdre a közkedvelt, lassan standarddé váló, László Attila-kompozíciók mellé. A zenekarban a ritmusszekciót most is a basszusgitáros Lattmann Béla és a fiatal dobos, Zombori Atus adja, a zongoránál Nagy János, a három fúvós pedig Pecze Balázs trombitán, Soso Lakatos Sándor szaxofonon és Csapó Krisztián harsonán.
Előttük 17:30-kor a László Attila Fusion Circusban szaxofonozó Soso Lakatos Sándor kvartettje mutatkozik be. A zenekar tagjai között a két Egri János is helyet foglal, a fiatalabb Egri Jr. a zongoránál, az idősebb Egri János pedig bőgőn, a ritmusszekciót Lakatos Pecek András egészíti ki.
Vasárnap Berki Tamás 75. születésnapi koncertjére várják a jazz imádóit. Berki már több mint 50 éve meghatározó egyénisége a magyar jazzéletnek. Ezen az estén különleges formációval debütál Érden. Nagy János zongorista triója fogja kísérni az énekest. A zenekar másik két tagja hegedűn Frankie Látó, dobon Joubert Flóra.
Előttük 17:30-kor idén is lehetősége van egy egyetemistákból álló zenekarnak bemutatkoznia. A Zeneakadémia Jazz Tanszékének másodéves hallgatója, Orbay Lilla énekesnő új csapata lép fel, amelyben az Érden már negyedszer fellépő Oláh Kálmán Jr. szaxofonozik, a martonvásári Fábry Adonisz dobol, a Snétberger Tehetségközpontban kitűnt Horváth Zsolt zongorázik és Pál Gábor basszusgitározik.
Az AVL-Érdi Jazz Fesztivált az Érd Médiacentrum rendezi.

embed video plugin powered by Union Development