•  

  •  

  •  

  •  

  •  


Peter Jones londoni újságíró This Is Hip címmel elkészítette Mark Murphy jazzénekes életrajzát. A kötetet megjelentető Equinox kiadó úgy időzítette a megjelenést, hogy az egybeessen a 2015 októberében elhunyt énekes születésnapjával (március 14.). Murphy a jazztörténet egyik nagy érdekessége: kiváló scattelő és vocalese énekes, aki haláláig elutasította a slágergyártást és a mainstream éneklést. A beatgeneráció hipszter egyénisége volt, aki több mint 40 albumot jegyzett

 

 

 

 

Bővebben...

Quincy Jones, aki a Time Magazin szerint a 20. század egyik legbefolyásosabb jazz zenésze, ismert és ismer mindenkit, aki az elmúlt hét évtizedben bármilyen módon alakította a világ kulturális és társadalmi arculatát. Július 16-án Budapesten, a Papp László Sportarénában egy megismételhetetlen koncerttel ünnepli 85. születésnapját Dee Dee Bridgewater, Richard Bona, Radics Gigi, Andreas Varady, Alfredo Rodriguez és a Budafoki Dohnányi Zenekar társaságában!

 

Bővebben...

Nem jazz, mégis sok jazzrajongót vonzhat a Müpába június 29-én a többedszerre újjáalakult King Crimson együttes hangversenye. Az 1969 óta működő King Crimsont a progresszív rock legrangosabb együtteseként tartják számon, de valójában kilóg minden skatulyából, és mindig is tartózkodott azoktól a látványos show-elemektől, amelyek a műfaj többi kiválóságát jellemezték. Még lemeze sem volt, amikor 1969 nyarán a Rolling Stones előzenekaraként lázba hozta a Hyde parkot, néhány héttel korábban pedig Jimi Hendrixet bűvölte el a Marquee klubban. Addig elképzelni sem lehetett, hogy egy zenekarban együtt hasson a legfinomabb líra a legvadabb kakofóniával.
1969 és 1974 között az együttes egy sor kiváló lemezt készített (In the Court of the Crimson King; In the Wake of Poseidon, Lizard; Islands; Larks' Tongues in Aspic; Starless and Bible Black; Red), de a felállása közben gyakran változott. És amikor az alapító Robert Fripp 1974 végén bejelentette, hogy a Crimsonnak egyszer s mindenkorra vége, hat évig valóban úgy tűnt, hogy „a király halott”. Ám azután szerencsére Frippnek be kellett látnia, hogy bizonyos zenéket kizárólag a King Crimson tagjaként képes megalkotni. 1996-ban „dupla trióként” játszottak először Magyarországon, 2003-ban dupla duóként tértek vissza, most pedig dupla kvartettként érkeznek a Müpába Uncertain Times című turnéjuk során.
A gitáros Fripp mellett három dobos, Pat Mastelotto, Gavin Harrison és Jeremy Stacey, a billentyűs Bill Rieflin, a gitáros-énekes Jakko Jakszyk, a basszusgitáros Tony Levin és a szaxofonos-fuvolás Mel Collins alkotja a zenekart. Koncertjükön megidézik a King Crimson valamennyi korszakát, az újrahangszerelt örökzöldek között hat olyan darabbal, amelyet korábban koncertjeiken nem játszottak, megtoldva mindezt a legújabb, immár három dobosra írt szerzeményeikkel - közel ötven év esszenciáját kínálva három órában.

Bővebben...


Három újabb jazzkiadvánnyal gazdagítja a magyar jazzválasztékot a BMC Records: első lemezükön egy magyar-francia együttes (Szandai Mátyás, Mathias Lévy és Lukács Miklós) Bartók-interpretációi csendülnek fel; a lengyel Marcin Masecki-Jerzy Rogiewicz kettős albumának címe szintén sok mindent elárul: Ragtime; a Little Beggar című kiadványon pedig egy fiatal magyar zongorás trió, Tálas Áron együttese hallható. A hármasban a pianistán kívül Barcza Horváth József (bőgő) és Gyárfás Attila (dob) hallható.

Bővebben...

A Magyar Jazz Szövetség február 18-i közgyűlésén az alábbi szakmai elismerések születtek: Szabó Gábor-díjjal ismerték Elek István szaxofonművészt, egyetemi tanárt, a Magyar Jazz Szövetség vezetőségének tagját. A díjat kiemelkedő előadóművészi, zeneszerzői tevékenység elismeréséért ítélik oda. Elek István a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán még klarinétosként végzett 1976-ban, de már a főiskolai évek alatt megismerkedett a szaxofonnal, a diplomaszerzés után jelentkezett a Jazz Tanszakra, ahol Siliga Miklós tanítványaként szerzett diplomát 1980-ban. Pályáját a Deák Big Bandben kezdte, később majd’ egy évtizedet töltött külföldön, de az itthon töltött rövidebb időszakokban továbbra is játszott Deák Tamás zenekarában, a Korál együttes, a Pege Quartettel és jelen volt a Rock Színház megalapításánál is. 1989-ben Muck Ferenccel megalapították a Besenyő Blues Bandet, a zenekar fúvós szekciója Besenyő Brass néven külön is működött. A kilencvenes évek elejétől visszakerült a hazai pop-jazz életbe, szólistaként is egyre több felkérést kapott. Tagja lett a Fusio Quartetnek, a TEA zenekarnak, Cserháti Zsuzsa, Charile, Hevesi Tamás és Tisza Bea zenekarainak. 2001 óta tanít a LFZE Jazz Tanszakán, alkalmanként klasszikus zenei projektekben is részt vesz. 2005 és 2010 között a Budapest Jazz Orchestra művészeti vezetője, 2005 óta tagja az East Side Jazz Companynak. 2014-ben megalapította az Elek István Quartetet. Korábban és háromszor kapott eMeRTon-díjat és Artisjus-díjjal is kitüntették már. A Pernye András-díjat Hajdu Endre, az idén ötvenedik alkalommal megrendezendő ceglédi Róna Jazz rendezvények elindítója kapja. A dzsesszzene népszerűsítésében kiemelkedő Pernye András (1928-1980) zenetörténészről elnevezett díjat 2009-ben alapította a szövetség. Az elismerést fotóművészeti, kritikai, újságírói, kiadói, koncertszervezői és egyéb, a dzsesszélet érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismeréséért ítélik oda. Berki Tamás zeneszerző, dzsesszénekes, egyetemi tanár pedig a Gonda János-díjat, mellyel olyan zenészeket ismernek el, akik életművükkel, tanári és szellemi tevékenységükkel hozzájárultak a magyar jazzoktatás és pedagógia színvonalának emelkedéséhez, a magyar zeneoktatás gazdagításához és nemzetközi elismertségéhez. A művész 1969 és 1972 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult Gonda János és Vukán György növendékeként. 1966-ban Vámos Miklóssal megalapították a Gerilla együttest. Később az Interbrass zenekar és Gonda János együttesének, majd a Csík-Fogarasi-Jávori trió és a Kőszegi-együttes szólistája volt. 1983 rendszeresen lépett fel a Benkó Dixieland Banddel. Tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, a Kőbányai Zenei Stúdióban és Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, számos televíziós és rádiósműsor, valamint sajtóorgánum jazzrecenzora, könnyűzenei szakértője.

Bővebben...

Február 18-án hajnalban Párizsban elhunyt Didier Lockwood jazzhegedűs. A hatvankét éves művész halálát valószínűleg szívroham okozta. Lockwood nagy példaképe a szintén francia Stéphane Grappelli volt, de korántsem csak mestere és támogatója stílusában játszott. Mikor megismerkedtek, Lockwood már rocksztárnak számított, mint a Magma együttes tagja. A Grappellivel való találkozást követően is elsősorban jazz fusiont, nem pedig “gypsy jazz”-t játszott. Kevesebben tudják róla, hogy jelentős zeneszerzői tevékenységet is folytatott: írt több hegedűversenyt, két operát és egy musicalt, utóbbit első feleségével, Caroline Casadesus énekesnővel.
Az 1956-ban skót és francia szülők gyermekeként született Lockwood hatévesen kezdett hegedülni. Jean-Luc Ponty zenéjének hatására kezdett érdeklődni az elektromos hangszerek iránt. 1981-ig játszott a Magma együttesben. Grappellivel 1976-ban ismerkedett meg egy jazzfesztiválon. Az idős mester turnéra hívta az akkor húszéves zenészt, ez az élmény indította el Lockwoodot a jazzpályán. Első lemeze 1979-ben jelent meg. Számos saját lemezt készített a 80-90-es években, de hallható volt sidemanként is például Billy Hart dobos Oshumare című albumán. Életének utolsó szakaszában Lockwood többnyire akusztikus lemezeket készített, és több projektben együtt dolgozott második feleségével, Patricia Petibon szopránénekesnővel.

Bővebben...

A neves Berklee College of Music-on végzett, 1990-es születésű zongorista és zeneszerző, Piotr Orzechowski a fiatal lengyel jazz generáció egyik legtöbbet díjazott zenésze. A montreux-i jazz szólózongora-versenyen 2011-ben elnyert első díjával látványos sikert arató zongorista azóta folyamatosan turnézik a világ minden táján, és több albumot is megjelentetett már, egyebek közt a Decca Classics gondozásában.
Orzechowski sikeresen ötvözi játékában a klasszikus és az improvizatív zenét, gyakran elhomályosítva a műfajok határait. Ez jól tetten érhető az Experiment : Penderecki címmel (Decca / Universal, 2012) megjelent lemezén, amelyen arra tett kísérletet, hogy Penderecki zenekari szerkezeteinek szóló zongorára való adaptálásával a kiemelkedő lengyel zeneszerző stílusának esszenciáját ragadja meg. Hasonló megközelítés jellemezte a High Definition Quartettel kiadott, Witold Lutosławski zenéjére épülő Bukoliki című lemezét is (ForTune, 2015). Ezt az anyagot a HDQ teltházas koncerten mutatta be az Opusban a 3. Polska Jazz Fesztivál közönségének. Diszkográfiájában saját kompozíciót tartalmazó lemezt éppúgy találunk (Hopasa, 2013), mint az Opust szintén megjárt Marcin Maseckivel közösen készített és a Capella Cracoviensis kíséretével felvett Bach-átiratokat (Bach Rewrite, 2013), vagy a népzenének a szokásos műfaji kereteket meghaladó értelmezését nyújtó szólóalbumot (15 Studies for the Oberek, 2014).
A zongorista mindemellett olyan vezető lengyel zenekarokkal is fellép, mint a Sinfonia Varsovia, a katowicei székhelyű Lengyel Nemzeti Rádió Szimfonikus Zenekara, az AUKSO Kamarazenekar vagy a Lengyel Rádió Szimfonikus Zenekara, hogy csak néhányukat említsük.
A kortárs zene több nagyságával is együttműködött, ilyen volt Philip Glass, Steve Reich és Krzysztof Penderecki, a jazz területéről pedig olyanokkal, mint Randy Brecker, Avishai Cohen, Victor Mendoza, Michał Urbaniak vagy az Oleś Brothers. Emellett a zenei világ számos más kiemelkedő előadójával is voltak közös projektei, elég a Portishead-es Adrian Utley, Carlos Zíngaro, Agata Zubel, Skalpel, William Basinski, Fennesz vagy Krzysztof Knittel nevét említenünk.
Orzechowski egyedi, azonnal felismerhető stílusának legfontosabb eleme egyrészről a modern improvizatív zene és a kortárs zene műfajainak – a romantika és az impresszionizmus, illetve a 60-as évek lengyel kortárs zenei irányzata, a szonorizmus hagyományait felhasználó – ötvözése, másrészről pedig már meglévő zenei anyagok merész zenei újrafogalmazása. Ennek jegyében készült el az improvizatív kifejezésmód lehetőségeinek további feltárását célzó legújabb szólóalbuma is, a 2017 októberében megjelent 24 Preludes & Improvisations. A pianista koncertje február 27-én lesz az Opus Jazz Clubban.

Bővebben...

Nemrégiben hírt adtunk arról, hogy idén kik nyertek Grammy-díjat a jazzisták közül. A Mack Avenue lemezkiadó három fontos kitüntetéssel gazdagodott, hiszen náluk jelent meg Cécile McLorin Salvant énekesnő Dreams and Daggers című albuma, mely megkapta a legjobb vokális lemeznek járó elismerést; ugyancsak a Mack Avenue forgalmazza Christian McBride bőgős nagyzenekari lemezét, mely szintén díjat kapott; valamint ugyanitt látott napvilágot Billy Childs Rebirth CD-je, a legjobb hangszeres lemez a kritikusi szavazáson.

Bővebben...

Louis Marks, a Ropeadope Records igazgatója bejelentette: a kiadóhoz szerződtette Tony Adamo énekes/dalszerzőt. A muzsikus producere, a Herbie Hancock Headhunterséből ismert Mike Clarkot szintén szerződtette a cég. Adamo első Ropeadope-lemeze várhatóan 2018 októberében kerül majd piacra. Bővebben: https://ropeadope.com/about/

Bővebben...

Charles McPherson altszaxofonos, aki 1959-1972-ig volt tagja Charles Mingus zenekarainak, “Tijuana Moods” koncertturnét szervezett a néhai bőgős-zenekarvezető emlékére, illetve az ilyen című lemez anyagának felélesztésére új szeptettjével. A Tijuana Moods 1957-ben készült, de csak 1962-ben jelent meg, addig az RCA-stúdiók egyik polcán porosodott. Mint az a bőgős memoárjából (Beneath the Underdog) ismeretes, kisgyerekként került Kaliforniába, és fiatalkorában rendszeresen ellátogatott Tijuanába. Úgy gondolta, a késve megjelent LP a legjobb zene, ami valaha kikerült a kezei közül. Valóban mérföldkő: a makulátlan arrangement-okat pompás szólók egészítik ki.

Bővebben...

We Knew What We Had: The Greatest Jazz Story Never Told címmel mutatták be a legújabb jazz dokumentumfilmet Amerikában február 1-én. Az MCG Jazz in Pittsburgh produkciójában napvilágot látott alkotás az amerikai város nagy szülötteinek – George Bensonnak, Billy Strayhornnak, Mary Lou Williamsnek, Kenny Clarke-nak, Ahmad Jamalnak és másoknak – állít emléket. Az egyórás filmben több mint húsz clip, történelmi fotók és interjúk beszélnek arról, hogyan vált Pittsburgh az amerikai jazz egyik fellegvárává.

Bővebben...

Január 23-án hetvennyolc éves korában elhunyt Hugh Masekela trombitás-énekes, „a dél-afrikai jazz atyja”. Johannesburgi otthonában érte a halál. A muzsikus évek óta küzdött a prosztatarákkal. Masekela jazzdalai azzal a különös képességgel rendelkeztek, hogy sláger váljon belőlük. Ez történt egy korai számával (Grazing in the Grass) 1968 nyarán, amikor két héten át első helyen állt a Billboard Hot 100-as listáján. Az előző évben fellépett a Monterey International Pop Festivalon, az 1980-as években pedig Paul Simonnal turnézott a Graceland című sikerlemez anyagával.
Ramopolo Hugh Masekela 1939. április 4-én született Dél-Afrikában. Tizennégy évesen kezdett trombitálni, és hamarosan tagja lett az ország első ifjúsági jazzegyüttesének. Húszévesen megalapította első együttesét, a Jazz Epistlest. E zenekarban több későbbi híresség játszott, így a zongorista Dollar Brand és a dobos Makaya Ntshoko. Ők készítették Dél-Afrika első, négerek által felvett jazzlemezét Jazz Epistle, Verse 1 címmel. Egy évvel később a politikai helyzet elmérgesedésekor a trombitás száműzetésbe vonult. Előbb Londonba ment, majd New York-ban élt és tanult. Amerikában a jazzélet kiemelkedő képviselői segítették pályáját, mindenekelőtt Harry Belafonte. Masekela feleségül vette Miriam Makeba énekesnőt, akivel 1968-ig tartott a házassága. Ezt a válást még négy házasság követte a trombitás életében. Különböző zenei sikereket követően Masekela 1973-ban visszatért Afrikába. Nigériában telepedett le, ahol sokat játszott az afrobeat-úttörő Fela Kutival. 1974-ben egyik szervezője volt a Zaire 74 fesztiválnak. Az 1980-as évek derekán Botswanába költözött, ahol stúdiót rendezett be magának, és megalapította a Botswana School of Musicot. Nelson Mandela szabadulása után 1990-ben Masekela is végre hazatérhetett, de ezután is folytatta turnéit a világ körül. Számos lemez is őrzi a játékát.

Bővebben...

Koncertelőzetes július 3-ára. Valahányszor Chick Corea visszatér a Müpába, egy újabb együttesét hozza el számunkra. Ez alkalommal az új egyben régi is: az 1980-as évek végén alakult Chick Corea Akoustic Band 21. századi reinkarnációja érkezik hozzánk. Közel harminc éve a bőgős és basszusgitáros John Patitucci és a dobos Dave Weckl a legendás zongorista-billentyűs felfedezettjének számított, ma már mindketten tekintélyes munkássággal rendelkeznek, és hangszerükön számos követőjük akad. Corea pedig megmutatja, hogy hetvenhét évesen is képes megújulni.

Bővebben...

Február 3-án hatvanöt éves korában elhunyt Leon “Ndugu” Chancler jazzdobos, aki már zenei műfajokban (rock, pop, R&B, funk, disco, country) is szép nevet szerzett magának. Legnagyobb sikerét 1982-ben aratta, mivel ő dobolt Michael Jackson Billie Jean című lemezén. Jazzfelvételein a műfaj legnagyobbjaival játszhatott együtt. Szerepelt többek között Miles Davis, Herbie Hancock, Freddie Hubbard, Thelonious Monk, a Crusaders, Patrice Rushen, Hubert Laws, Stanley Clarke, Eddie Harris, Julian Priester, Joe Henderson, Harold Land, George Benson, Bobby Hutcherson és Jean-Luc Ponty albumain, koncertjein. Ő dobolt a Weather Report 1975-ös Tale Spinnin’ albumán is. Szintén a 70-es évek folyamán rengeteget dolgozott George Duke zenekaraiban. A pop-rock világában is jelentős előadókat kísért, így Carlos Santanát, Tina Turnert, Frank Sinatrát és Donna Summert. Az 1952. július 1-én született muzsikus Willie Bobo latin zenekarában és Gerald Wilson nagyzenekarában képezte magát az iskola elvégzése után. Felsorolt munkáin kívül filmzenékben volt hallható (pl. a Tisztességtelen ajánlatban), valamint saját nevén is adott ki lemezeket. 2012-ben például John Beasley és Darryl Jones társaságában adta ki 3 Brave Souls című gyűjteményét.

Bővebben...

Idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Jazz Showcase-t a Müpában, ennek keretében kilenc pályakezdő jazz-zenekar mutatkozhatott be, az esti koncerteken pedig a magyar jazz krémje tisztelgett Zoller Attila emléke előtt.
A Müpa immár több, mint egy évtizede ad lehetőséget fiatal magyar jazz-zenészeknek, hogy bemutatkozhassanak a közönségnek és a szakmai zsűri előtt csillogtathassák meg tehetségüket. A Jazz Tehetségbörze programjában az eddigi évekhez hasonlóan kilenc fiatal zenekar adott koncertet. Az első napon The Best Bad Trip, a LightBulb és Horváth Balázs Trió, a második napon a WindSingers, a Kalmár Panni Trió, valamint a Vintage Dolls, míg a zárónapon a The Coquette Jazz Band, a Choose Cheese és az Antal Gábor Trió lépett színpadra.
A nemzetközi zsűri kiemelte a versenyprogramban résztvevő zenekarok felkészültségét, és igen nagyra értékelte a műfaji sokszínűséget is, hiszen a három nap alatt a tradicionális swing zenétől a fúziós jazzen át egészen free jazzig minden műfaj képviseltette magát. A tehetségbörze során WindSingers aratta a legnagyobb sikert: az öt énekesből álló a capella együttes elnyerte a szakmai zsűri díját és a közönségdíjat is. A LightBulb alig lemaradva a második helyen végzett, és a Magyar Jazz Szövetség különdíját is ők kapták, míg tovább a díjakat, így a Zempléni Fesztivál díját Kalmár Panni Triónak és a Vintage Dollsnak adták, a Lamantin Jazz Fesztivál különdíját pedig The Coquette Jazz Band vehette át.

Bővebben...