•  

  •  

  •  

  •  

  •  


Immár az interneten is hozzáférhető Gene Lees (1928-2008) zenetörténész, jazzújságíró kritikai munkássága. A Kanadában született szerző ott kezdett újságokban publikálni, majd Amerikába költözött, ahol folytatta kritikusi tevékenységét. Előbb a Louisville Times-ba írt, majd a Down Beat szerkesztője lett (1959-1961). A 60-as években a Stereo Review és a High Fidelity közölte írásait.

Barabás Lőrinc már zeneakadémiai évei alatt a magyar zenei élet meghatározó egyéniségévé vált. A Soulwhat zenekarral az ausztráliai Noosa Jazz Fesztiválon lépett fel, a The Uptown Felaz együttessel a Magyar Filmszemle „Legjobb filmzene” díját nyerte el, s tagja volt az Irie Maffiának. 2005 és 2010 között, majd 2016-tól újra a Random Szerda improvizációs koncertek katalizátora. Olyan művészekkel játszott együtt, mint Valerie June, Bonobo, Nicola Conte, Erik Truffaz, Parov Stelar és Nils Petter Molvær. 2005-ben alapította meg első saját együttesét, a Barabás Lőrinc Eklektricet, mellyel két lemezt (Ladal, 2007; Trick, 2009) jelentetett meg. 2015-ben hozta létre a Barabás Lőrinc Quartetet Cséry Zoltán billentyűssel, Herr Attila basszusgitárossal, Nagy Zsolt dobossal. Első, tizenegy naplójegyzetdalt tartalmazó lemezük a Beardance címet viseli.
Új lemezük bemutató koncertjén különleges vendégművész csatlakozik hozzájuk Takuya Kuroda személyében. A japán trombitás, ahogyan azt nemrég megjelent albumának címe is hirdeti, a jazz, a post-bop, a neo-soul, a hip-hop és az elektronikus zenei stílusok között cikázik. Barabás Lőrinccel közös koncertjük izgalmas zenei találkozásnak ígérkezik. A hangversenyt a Müpa rendezi március 21-én.

Bővebben...

Március 19-én a Müpában lép fel Dianne Reeves énekesnő. Az életöröm énekesnője, a lélegzetelállítóan virtuóz Dianne Reeves hét év után tér vissza a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe - immár ötszörös Grammy-díjas előadóként. Ez alkalommal vadonatúj, 2017 őszén megjelent, Live in Marciac című albumáról válogat évek óta azonos partnerekből álló zenekarával. Elegancia, hitelesség, megkapó egyéniség, lenyűgöző muzikalitás és kikezdhetetlen technika - ez Dianne Reeves.
Úgy tűnik, bármibe fog, garantált sikerre számíthat. Egyedülálló teljesítmény, hogy egymást követő három albuma is Grammy-díjat kapott: az In The Moment (2000), a Sarah Vaughan előtt tisztelgő The Calling (2001) és az A Little Moonlight (2003). A negyedik elismerésre sem kellett sokat várni, a 2005-ös, George Clooney által rendezett Jó estét, jó szerencsét című film zenéjét tartalmazó korong is meggyőzte a Recording Academyt. Reeves a legkülönfélébb formációkban is magabiztos előadó: az A Little Moonlight-albumon triójával hallható, ám dolgozott már Wynton Marsalisszal és a Jazz at Lincoln Center Orchestrával, sőt a Daniel Barenboim vezette Chicagói Szimfonikus Zenekarral és a Berlini Filharmonikus Zenekarral, melyet Simon Rattle vezényelt. Az elmúlt években számos alkalommal énekelt a Fehér Házban.
Legfrissebb albumának anyagát 2016 augusztusában rögzítették a patinás Jazz in Marciac fesztiválon, egy óriási sikert aratott koncerten. Újabb müpabeli fellépése is annak ígérkezik.

Bővebben...


Film készült a nagyszerű jazzbőgős, Buster Williams életéről és munkásságáról. Adam Kahan rendező, aki egyben a film producere is, a jazz nemzetközi csillagait léptette és szólaltatta meg művében: Herbie Hancockot, Rufus Reidet, Benny Golsont, Christian McBride-ot és másokat. A Bass to Infinity című alkotás miniatűr jazztörténet, hiszen Williams már a bebop nagyjai mellett is játszott, amellett kísért Nancy Wilson, Roland Kirk, Miles Davis és sok más híresség zenekarában.

Bővebben...


Peter Jones londoni újságíró This Is Hip címmel elkészítette Mark Murphy jazzénekes életrajzát. A kötetet megjelentető Equinox kiadó úgy időzítette a megjelenést, hogy az egybeessen a 2015 októberében elhunyt énekes születésnapjával (március 14.). Murphy a jazztörténet egyik nagy érdekessége: kiváló scattelő és vocalese énekes, aki haláláig elutasította a slágergyártást és a mainstream éneklést. A beatgeneráció hipszter egyénisége volt, aki több mint 40 albumot jegyzett

 

 

 

 

Bővebben...

Quincy Jones, aki a Time Magazin szerint a 20. század egyik legbefolyásosabb jazz zenésze, ismert és ismer mindenkit, aki az elmúlt hét évtizedben bármilyen módon alakította a világ kulturális és társadalmi arculatát. Július 16-án Budapesten, a Papp László Sportarénában egy megismételhetetlen koncerttel ünnepli 85. születésnapját Dee Dee Bridgewater, Richard Bona, Radics Gigi, Andreas Varady, Alfredo Rodriguez és a Budafoki Dohnányi Zenekar társaságában!

 

Bővebben...

Nem jazz, mégis sok jazzrajongót vonzhat a Müpába június 29-én a többedszerre újjáalakult King Crimson együttes hangversenye. Az 1969 óta működő King Crimsont a progresszív rock legrangosabb együtteseként tartják számon, de valójában kilóg minden skatulyából, és mindig is tartózkodott azoktól a látványos show-elemektől, amelyek a műfaj többi kiválóságát jellemezték. Még lemeze sem volt, amikor 1969 nyarán a Rolling Stones előzenekaraként lázba hozta a Hyde parkot, néhány héttel korábban pedig Jimi Hendrixet bűvölte el a Marquee klubban. Addig elképzelni sem lehetett, hogy egy zenekarban együtt hasson a legfinomabb líra a legvadabb kakofóniával.
1969 és 1974 között az együttes egy sor kiváló lemezt készített (In the Court of the Crimson King; In the Wake of Poseidon, Lizard; Islands; Larks' Tongues in Aspic; Starless and Bible Black; Red), de a felállása közben gyakran változott. És amikor az alapító Robert Fripp 1974 végén bejelentette, hogy a Crimsonnak egyszer s mindenkorra vége, hat évig valóban úgy tűnt, hogy „a király halott”. Ám azután szerencsére Frippnek be kellett látnia, hogy bizonyos zenéket kizárólag a King Crimson tagjaként képes megalkotni. 1996-ban „dupla trióként” játszottak először Magyarországon, 2003-ban dupla duóként tértek vissza, most pedig dupla kvartettként érkeznek a Müpába Uncertain Times című turnéjuk során.
A gitáros Fripp mellett három dobos, Pat Mastelotto, Gavin Harrison és Jeremy Stacey, a billentyűs Bill Rieflin, a gitáros-énekes Jakko Jakszyk, a basszusgitáros Tony Levin és a szaxofonos-fuvolás Mel Collins alkotja a zenekart. Koncertjükön megidézik a King Crimson valamennyi korszakát, az újrahangszerelt örökzöldek között hat olyan darabbal, amelyet korábban koncertjeiken nem játszottak, megtoldva mindezt a legújabb, immár három dobosra írt szerzeményeikkel - közel ötven év esszenciáját kínálva három órában.

Bővebben...


Három újabb jazzkiadvánnyal gazdagítja a magyar jazzválasztékot a BMC Records: első lemezükön egy magyar-francia együttes (Szandai Mátyás, Mathias Lévy és Lukács Miklós) Bartók-interpretációi csendülnek fel; a lengyel Marcin Masecki-Jerzy Rogiewicz kettős albumának címe szintén sok mindent elárul: Ragtime; a Little Beggar című kiadványon pedig egy fiatal magyar zongorás trió, Tálas Áron együttese hallható. A hármasban a pianistán kívül Barcza Horváth József (bőgő) és Gyárfás Attila (dob) hallható.

Bővebben...

A Magyar Jazz Szövetség február 18-i közgyűlésén az alábbi szakmai elismerések születtek: Szabó Gábor-díjjal ismerték Elek István szaxofonművészt, egyetemi tanárt, a Magyar Jazz Szövetség vezetőségének tagját. A díjat kiemelkedő előadóművészi, zeneszerzői tevékenység elismeréséért ítélik oda. Elek István a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán még klarinétosként végzett 1976-ban, de már a főiskolai évek alatt megismerkedett a szaxofonnal, a diplomaszerzés után jelentkezett a Jazz Tanszakra, ahol Siliga Miklós tanítványaként szerzett diplomát 1980-ban. Pályáját a Deák Big Bandben kezdte, később majd’ egy évtizedet töltött külföldön, de az itthon töltött rövidebb időszakokban továbbra is játszott Deák Tamás zenekarában, a Korál együttes, a Pege Quartettel és jelen volt a Rock Színház megalapításánál is. 1989-ben Muck Ferenccel megalapították a Besenyő Blues Bandet, a zenekar fúvós szekciója Besenyő Brass néven külön is működött. A kilencvenes évek elejétől visszakerült a hazai pop-jazz életbe, szólistaként is egyre több felkérést kapott. Tagja lett a Fusio Quartetnek, a TEA zenekarnak, Cserháti Zsuzsa, Charile, Hevesi Tamás és Tisza Bea zenekarainak. 2001 óta tanít a LFZE Jazz Tanszakán, alkalmanként klasszikus zenei projektekben is részt vesz. 2005 és 2010 között a Budapest Jazz Orchestra művészeti vezetője, 2005 óta tagja az East Side Jazz Companynak. 2014-ben megalapította az Elek István Quartetet. Korábban és háromszor kapott eMeRTon-díjat és Artisjus-díjjal is kitüntették már. A Pernye András-díjat Hajdu Endre, az idén ötvenedik alkalommal megrendezendő ceglédi Róna Jazz rendezvények elindítója kapja. A dzsesszzene népszerűsítésében kiemelkedő Pernye András (1928-1980) zenetörténészről elnevezett díjat 2009-ben alapította a szövetség. Az elismerést fotóművészeti, kritikai, újságírói, kiadói, koncertszervezői és egyéb, a dzsesszélet érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismeréséért ítélik oda. Berki Tamás zeneszerző, dzsesszénekes, egyetemi tanár pedig a Gonda János-díjat, mellyel olyan zenészeket ismernek el, akik életművükkel, tanári és szellemi tevékenységükkel hozzájárultak a magyar jazzoktatás és pedagógia színvonalának emelkedéséhez, a magyar zeneoktatás gazdagításához és nemzetközi elismertségéhez. A művész 1969 és 1972 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult Gonda János és Vukán György növendékeként. 1966-ban Vámos Miklóssal megalapították a Gerilla együttest. Később az Interbrass zenekar és Gonda János együttesének, majd a Csík-Fogarasi-Jávori trió és a Kőszegi-együttes szólistája volt. 1983 rendszeresen lépett fel a Benkó Dixieland Banddel. Tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, a Kőbányai Zenei Stúdióban és Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, számos televíziós és rádiósműsor, valamint sajtóorgánum jazzrecenzora, könnyűzenei szakértője.

Bővebben...

Február 18-án hajnalban Párizsban elhunyt Didier Lockwood jazzhegedűs. A hatvankét éves művész halálát valószínűleg szívroham okozta. Lockwood nagy példaképe a szintén francia Stéphane Grappelli volt, de korántsem csak mestere és támogatója stílusában játszott. Mikor megismerkedtek, Lockwood már rocksztárnak számított, mint a Magma együttes tagja. A Grappellivel való találkozást követően is elsősorban jazz fusiont, nem pedig “gypsy jazz”-t játszott. Kevesebben tudják róla, hogy jelentős zeneszerzői tevékenységet is folytatott: írt több hegedűversenyt, két operát és egy musicalt, utóbbit első feleségével, Caroline Casadesus énekesnővel.
Az 1956-ban skót és francia szülők gyermekeként született Lockwood hatévesen kezdett hegedülni. Jean-Luc Ponty zenéjének hatására kezdett érdeklődni az elektromos hangszerek iránt. 1981-ig játszott a Magma együttesben. Grappellivel 1976-ban ismerkedett meg egy jazzfesztiválon. Az idős mester turnéra hívta az akkor húszéves zenészt, ez az élmény indította el Lockwoodot a jazzpályán. Első lemeze 1979-ben jelent meg. Számos saját lemezt készített a 80-90-es években, de hallható volt sidemanként is például Billy Hart dobos Oshumare című albumán. Életének utolsó szakaszában Lockwood többnyire akusztikus lemezeket készített, és több projektben együtt dolgozott második feleségével, Patricia Petibon szopránénekesnővel.

Bővebben...

A neves Berklee College of Music-on végzett, 1990-es születésű zongorista és zeneszerző, Piotr Orzechowski a fiatal lengyel jazz generáció egyik legtöbbet díjazott zenésze. A montreux-i jazz szólózongora-versenyen 2011-ben elnyert első díjával látványos sikert arató zongorista azóta folyamatosan turnézik a világ minden táján, és több albumot is megjelentetett már, egyebek közt a Decca Classics gondozásában.
Orzechowski sikeresen ötvözi játékában a klasszikus és az improvizatív zenét, gyakran elhomályosítva a műfajok határait. Ez jól tetten érhető az Experiment : Penderecki címmel (Decca / Universal, 2012) megjelent lemezén, amelyen arra tett kísérletet, hogy Penderecki zenekari szerkezeteinek szóló zongorára való adaptálásával a kiemelkedő lengyel zeneszerző stílusának esszenciáját ragadja meg. Hasonló megközelítés jellemezte a High Definition Quartettel kiadott, Witold Lutosławski zenéjére épülő Bukoliki című lemezét is (ForTune, 2015). Ezt az anyagot a HDQ teltházas koncerten mutatta be az Opusban a 3. Polska Jazz Fesztivál közönségének. Diszkográfiájában saját kompozíciót tartalmazó lemezt éppúgy találunk (Hopasa, 2013), mint az Opust szintén megjárt Marcin Maseckivel közösen készített és a Capella Cracoviensis kíséretével felvett Bach-átiratokat (Bach Rewrite, 2013), vagy a népzenének a szokásos műfaji kereteket meghaladó értelmezését nyújtó szólóalbumot (15 Studies for the Oberek, 2014).
A zongorista mindemellett olyan vezető lengyel zenekarokkal is fellép, mint a Sinfonia Varsovia, a katowicei székhelyű Lengyel Nemzeti Rádió Szimfonikus Zenekara, az AUKSO Kamarazenekar vagy a Lengyel Rádió Szimfonikus Zenekara, hogy csak néhányukat említsük.
A kortárs zene több nagyságával is együttműködött, ilyen volt Philip Glass, Steve Reich és Krzysztof Penderecki, a jazz területéről pedig olyanokkal, mint Randy Brecker, Avishai Cohen, Victor Mendoza, Michał Urbaniak vagy az Oleś Brothers. Emellett a zenei világ számos más kiemelkedő előadójával is voltak közös projektei, elég a Portishead-es Adrian Utley, Carlos Zíngaro, Agata Zubel, Skalpel, William Basinski, Fennesz vagy Krzysztof Knittel nevét említenünk.
Orzechowski egyedi, azonnal felismerhető stílusának legfontosabb eleme egyrészről a modern improvizatív zene és a kortárs zene műfajainak – a romantika és az impresszionizmus, illetve a 60-as évek lengyel kortárs zenei irányzata, a szonorizmus hagyományait felhasználó – ötvözése, másrészről pedig már meglévő zenei anyagok merész zenei újrafogalmazása. Ennek jegyében készült el az improvizatív kifejezésmód lehetőségeinek további feltárását célzó legújabb szólóalbuma is, a 2017 októberében megjelent 24 Preludes & Improvisations. A pianista koncertje február 27-én lesz az Opus Jazz Clubban.

Bővebben...

Nemrégiben hírt adtunk arról, hogy idén kik nyertek Grammy-díjat a jazzisták közül. A Mack Avenue lemezkiadó három fontos kitüntetéssel gazdagodott, hiszen náluk jelent meg Cécile McLorin Salvant énekesnő Dreams and Daggers című albuma, mely megkapta a legjobb vokális lemeznek járó elismerést; ugyancsak a Mack Avenue forgalmazza Christian McBride bőgős nagyzenekari lemezét, mely szintén díjat kapott; valamint ugyanitt látott napvilágot Billy Childs Rebirth CD-je, a legjobb hangszeres lemez a kritikusi szavazáson.

Bővebben...

Louis Marks, a Ropeadope Records igazgatója bejelentette: a kiadóhoz szerződtette Tony Adamo énekes/dalszerzőt. A muzsikus producere, a Herbie Hancock Headhunterséből ismert Mike Clarkot szintén szerződtette a cég. Adamo első Ropeadope-lemeze várhatóan 2018 októberében kerül majd piacra. Bővebben: https://ropeadope.com/about/

Bővebben...

Charles McPherson altszaxofonos, aki 1959-1972-ig volt tagja Charles Mingus zenekarainak, “Tijuana Moods” koncertturnét szervezett a néhai bőgős-zenekarvezető emlékére, illetve az ilyen című lemez anyagának felélesztésére új szeptettjével. A Tijuana Moods 1957-ben készült, de csak 1962-ben jelent meg, addig az RCA-stúdiók egyik polcán porosodott. Mint az a bőgős memoárjából (Beneath the Underdog) ismeretes, kisgyerekként került Kaliforniába, és fiatalkorában rendszeresen ellátogatott Tijuanába. Úgy gondolta, a késve megjelent LP a legjobb zene, ami valaha kikerült a kezei közül. Valóban mérföldkő: a makulátlan arrangement-okat pompás szólók egészítik ki.

Bővebben...

We Knew What We Had: The Greatest Jazz Story Never Told címmel mutatták be a legújabb jazz dokumentumfilmet Amerikában február 1-én. Az MCG Jazz in Pittsburgh produkciójában napvilágot látott alkotás az amerikai város nagy szülötteinek – George Bensonnak, Billy Strayhornnak, Mary Lou Williamsnek, Kenny Clarke-nak, Ahmad Jamalnak és másoknak – állít emléket. Az egyórás filmben több mint húsz clip, történelmi fotók és interjúk beszélnek arról, hogyan vált Pittsburgh az amerikai jazz egyik fellegvárává.

Bővebben...