John Pizzarelli – The Shadow of Your Smile

(Knowing You – Telarc 2004)

Tudom én is, mennyire megfoghatatlan az, amikor méltatni kell egy olyan felvételt, melynek alapjáról már annyi bőrt lehúztak, hogy nincs ember a talpán, aki elhinné: lehet még belőle bármit is kihozni. De az igazán jó slágerek olyanok, hogy minden korban megtalálják a maguknak megfelelő előadót vagy hangszerelőt, és az újjászületésük garantált. Én is találtam egy ilyen verziót a magyarul „A mosolyod árnyéka” címet viselő régi örökzöld hangjaiban…

Mielőtt boncolgatni kezdeném a dalt, el kell mondanom, hogy az előadó John Pizzarelli énekes-gitáros, kb. 20 éve Amerika egyik legnagyobb igényes swingzenét termelő sztárja. Apja a híres Benny Goodman Sextet gitárosa volt.

A felvétel 2004-ben készül New York-ban. Cesar Camargo Mariano zongorajátéka már az első ütemeknél meghatározóan tükrözi a dal későbbi hangulatát. A pontozott ritmikára való színezgetés kellően készíti elő a főhős kissé tompa és mélabús hangjának érkezését. És most jön, amitől számomra zseniális a felvétel: John Pizzarelli elénekli a dalt, úgy ahogyan van. Semmi variálás, semmi manír, csak annyi, hogy jó. Egyszerűen jó, úgy ahogyan van. Mindeközben, miután a témából az első 16 ütemen túl vannak, a második résznél a semmiből beúszik Harry Allen tenorszaxofonja, úgy, hogy akinek eddig nem állt fel a szőr a hátán a gyönyörködéstől, itt már nem menekülhet az élmény elől. A szaxofon átveszi a szerepet a zongorától egészen a dal eléneklésének végéig, és akkor jön az, amitől mégis újító ez a felvétel: a szaxofonszóló nem a dal témájára játszik, hanem a pontozott ritmikájú bevezető van kibontakoztatva! Gyönyörűen emelkedik, és a végére elcsendesül, hogy az énekes ismét visszahúzzon minket a szöveg világába. Majd a dal legvégén a szaxofon elegánsan kiúsztatja megint a pontozott ritmikát…

Mindamellett tehát, hogy zeneileg-szerkezetileg ez egy rendhagyó és újraértelmezett verzió, azért az érzelmi töltése sem figyelmen kívül hagyható. Olyan ez, amit az ember meghallgat, nem főzés vagy telefonálás közben, hanem egy kényelmes fotelban, szivarral a kezében, még a konyak előtt. Értik, ugye?

Joe Fritz