Fuhun

 

Előbb-utóbb biztosan átmegy a köztudatba is egyik legújabb szavunk, a "fuhun". Dresch Dudás Mihály alkototta a kifejezést. Vásárolt egy ősi furulyát Kínában, valami piacon. Azt már az első próbálgatások alkalmával hallotta, hogy gyönyörűen szól ez a hangszer, mélyebben és testesebben mint a magyarok által használt furulyák. Ezt a kínai instrumentumot aztán a maga által kigondolt billenytűzettel látta el Dresch Mihály, ettől ez a furulya úgy néz ki pofára, mint egy klarinét. De ne ragozzuk tovább, a lényeg, hogy Dresch billenytűzetes kínai furulyája a "fuhun" nevet kapta a keresztségben. Meg az a nemrég megjelent Dresch CD is a Fuhun címet viseli, amelyen igencsak jelentős szerepet adott a muzsikus ennek a hangszernek a tenor és a szoprán szaxofon mellett. A Fuhun, vagyis a lemez érdekessége, hogy alapvetően oldottabb zene hallható rajta, mint a korábbi Dresch albumokon. Sőt, a magyar népzene elemei is sokkal direktebb módon mutatják magukat benne, néhol szinte már tüntetően, majd hogy nem a minimumra szorítva vissza a dzsessz jellegzetes ritmikáját és fordulatait. Nagyon tiszta, szinte magától értetődő minden kompozíció szerkezete, az improvizációkban - ez nemcsak Dreschre, hanem a szintén sokat rögtönző, cimbalmos Lukács Miklósra is vonatkozik - ugyancsak ez az üvegszerű átláthatóság érvényesül. Annyit még a rögtönzésekről, hogy Dresch és Lukács is szívesen marad meg ezúttal a főtémák jellegzetesen folkos dallamvonalainál, azokat írja körül, nem kalandozik el túságosan messzire tőlük.

Amúgy tényleg szépen szól a fuhun, hangja közelít a fuvoláéhoz. Külön kiemeli a CD-n hallható muzsika folkos eredetét és gyökereit a fuhun és a cimbalom, hozzá kell tenni, hogy néhány távolkeleti dallamtöredékkel, s annak variálgatásával az ottani, értsd a kínai zenei világ előtt is tiszteleg Dresch. Annyi kívánkozik még ide a végére, hogy jól hallhatóan eltűnt a szaxofonos zenéjének korábbi, szinte védjeggyé vált szilajsága, s azt valamiféle bölcs nyugalom, a tiszta és átlátható szerkezetek, dallamvonalak iránti vonzódás váltotta föl. De már egyik korábbi lemezén, a Ritka madáron is ezt lehetett érezni. Talán ez ma még túlzásnak tűnik, de a jelek alapján Dresch olyan zenei textúrát igyekszik létrehozni, ahol egyre nagyobb a súlya a magyar folknak, s amelyben a rögtönzések is kifejezetten és direkten a magyar népzene elemiből, illetve ezek variálgatásaiból tevődnének össze. Nyilvánalóan egy folyamatról van szó, amelyben viszont érdekes kitérőt jelentett a Lafayette Gilchristtel, Szandai Mátyással és Hamid Drake-kel készített lemeze, a Sharing The Shed, amely a két amerikai, történetesen a zongorista Gilchrist és a dobos Drake miatt törvényszerűen gravitált a tengeren túli dzsessz felé. A jelzett folyamat tendenciája azonban jól érzékelhető.

Sinkovics Ferenc