Vonópárbaj jazzritmusban

A Magyar Rádió Radics Gábor Jazzhegedű Tehetségkutató Versenyének gálaestje

 

A hazai kultúrtámogatási viszonyokat ismerve csoda, hogy hét év után még működőképes ez a tiszteletre méltó kezdeményezés, és – noha 2003 után két év kényszerű szünet következett – továbbra sem lankad a szervezők lelkesedése, hogy a magyar jazzutánpótlás reménységeit helyzetbe hozzák.

Idén már a hetedik, jazz-szólistáknak kiírt tehetségkutató versenyt szervezte a Magyar Rádió Bartók Rádió Főszerkesztőségének Hangverseny Szerkesztősége – s a hosszú nevű apparátusban elsősorban Maloschik Róbert, aki a versenyek ötletgazdája. A zongoristák, szaxofonosok, gitárosok, énekesek, dobosok és nagybőgősök-basszusgitárosok után ezúttal a hegedűsök mutatták meg tehetségüket.

A hazai kultúrtámogatási viszonyokat ismerve csoda, hogy ennyi év után még működőképes ez a tiszteletre méltó kezdeményezés, és – noha 2003 után két év kényszerű szünet következett – továbbra sem lankad a szervezők lelkesedése, hogy a magyar jazzutánpótlás reménységeit helyzetbe hozzák. Ez akkor is igaz, ha ez alkalommal nem volt rá lehetőségük, hogy egy világsztárt kérjenek fel a zsűri díszelnöki posztjára, valamint a zárókoncerten való közreműködésre. Idén a száz éve született Radics Gábor emléke előtt tisztelegve a hegedűsök állhattak a Magyar Rádió Márványtermének színpadára. A tizenegy ifjú elődöntős mérkőzése után öt versenyző jutott a döntőbe: Duka László, Jánoska Roman, Kézdy Luca, Sárközi Lajos és Zsigmond Róbert. Az ő gálakoncertjüket hallhattuk az Almássy téri Szabadidőközpontban.

A fellépők sorrendje a helyezésük szerint alakult: először az ötödik helyezett, Kézdy Luca játszotta saját szerzeményeit, valamint Mongo Santamaria Afro Blue-ját. A számok megválasztásában éppúgy egyedülálló volt Kézdy Luca szereplése, mint játékmódjában és soundjában. Nem meglepő, hogy ő lett a közönségdíjas, ami szerintem kisebb mértékben szólt annak, hogy ő volt az egyetlen lány az egész mezőnyben. Ha virtuozitása nem is eredményezett több szálból foszló vonót, talán ő áll legközelebb hozzá, hogy megtalálja saját hangját. A negyedikként végzett Zsigmond Róbert három népszerű jazz-standardet játszott, a Time After Time-ot, a Someday My Prince Will Come-ot és a You and the Night and the Musicot. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 22 éves hallgatója kiváló stílusérzékkel, felszabadultan játszott, intonálásában viszont felfedezhettünk bizonytalanságokat. Nála is tapasztaltabbnak tűnt az 1980-as születésű Duka László, aki 11 évesen, Roby Lakatosnál kezdte hegedűtanulmányait. Ő is a közönség által kedvelt örökzöldeket, a Summertime-ot, a My Funny Valentine-t és a Beautiful Love-ot adta elő nagy színpadi jártasságról téve tanúbizonyságot, és arról, hogy megérdemelten lett dobogós. Mind Zsigmond Róbert, mind Duka László játékában a kávéházi jazzmuzsikálás nemes hagyományainak motívumait lehetett felfedezni.

Ekkor már csak a győztes produkciója volt hátra, mert a második helyezett, s egyben a legjobb határon túli magyar versenyző, Jánoska Roman külföldi fellépéséről nem tudott a gála kezdetére visszaérkezni. A legjobbnak pedig ez alkalommal a legfiatalabb versenyzőt, a 15 éves Sárközi Lajost választotta a zsűri hosszas tanakodás után. A híres hegedűs, Csányi Mátyás dédunokája a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába jár, s a klasszikus képzettség bizony az ő játékán is hallatszik. A gálán Charlie Parker (hegedűn is) rendkívüli virtuozitást igénylő Billie’s Bounce-át, az Over the Rainbow-t és a Cherokeet játszotta – meggyőzően, fölényes technikai tudással. Az igazi gálahangulat akkor következett el, amikor a négy jelen lévő döntős együtt állt színpadra, hogy megszólaltassa John Coltrane Mr. PC-jét, a szólózás lehetőségét egymásnak adva, s egymást (Kézdy Luca kezdeményezésére) kisebb hegedűpárbajokra invitálva. A bizonyítás kényszere alól felszabadulva és a három nagyszerű kísérőzenész - Cseke Gábor zongorista, Sárkány Sándor bőgős/basszusgitáros és Berdisz Tamás dobos – kellő támaszt és egyben inspirációt adó játékával segítve muzsikáltak. Aki nem jutott el a Márványterembe vagy az Almássy térre, de kíváncsi rá, mit tudnak a fiatal jazzhegedűsök, hallhatja mind az öt döntőst a június 30-án kezdődő Zsámbék Jazz Openen.

Bércesi Barbara

.