•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Armstrong Bánkon

 

 Bánkra, a Nógrád megyei községbe korábban csak a közeli erdős dombokon túrázni vágyók látogattak el, illetve a település szélén fekvő, majdnem szabályos kör alakú tóban horgászók és fürdőzők ápolták a hely kultuszát. Huszonöt éve rendeznek nyaranta koncerteket, szabadtéri színházi előadásokat a tóparton. Nyolc éve azonban jazzcentrum is lett Bánkból. Azóta vonzza ide a zenebarátokat a Louis Armstrongról elnevezett jazzfesztivál.

 

A bánki jazzfesztivál önmagában is jelentős kulturális esemény, amely megérdemli, hogy hírt adjanak róla a műfajjal foglalkozó sajtótermékek, mégis igazságtalan volna, ha csupán a zenéről szólnánk egy beszámolóban. Bánkra tanácsos órákkal a műsor előtt érkezni, hogy sétát tehessünk a községben, majd a tó körül. A nyaralók délutáni sziesztájukat tartják ilyenkor. A napsütötte álmos kertek végében piros bogyóktól roskadoznak a ribizlibokrok, a verandákon pedig gőzölög a kávé. Az utcákon szinte senki, délután az üdülők jobban szeretnek a kerti fák árnyékában üldögélni. Mi azonban dacolunk a meleggel, és lesétálunk a tóhoz, „a Tenger Szeméhez”, ahogy egyes helybéliek nevezik, ahol hajnalban és szürkület után horgászok figyelik a vízen lebegő úszóikat, de most csak egy-két vízi biciklis és fürdőző látható. Van, aki a horgászstégekről a vadkacsákat eteti, mások pedig itt fejezik be az ebédet a tónál, fagylalttal vagy vattacukorral.

 A fesztivál szervezői arról is gondoskodtak, hogy a koncertek alatt végig hódolni lehessen a kulináris élvezeteknek. Aki megelégszik azzal, hogy az élő zene csupán a távolból szóló aláfestés legyen a vacsorájához, kipróbálhatja a sült bajor kolbászt, a grillezett zöldségeket vagy a csülkös káposztát, de arra is lehetősége van bárkinek, hogy a finomságokat a tribünön fogyassza el, s közben a koncertet a közvetlen közelből élvezze.

Nem véletlenül lett Louis Armstrong a fesztivál névadója. Bánkon a jazz hagyományos, és jó értelemben vett populáris irányzatai szólalnak meg, kis- és nagyzenekarok, illetve ragtime- és dixieland-együttesek. A trombitás névadó etalon és iránymutató: zenéihez és követőinek repertoárjához vissza-visszanyúlnak a mai előadók, így a vidám és családias hangulatú bánki koncertek egyben zenés tiszteletadások is. Idén a különböző fellépők többek között Duke Ellington, Count Basie, Billie Holiday, Ella Fitzgerald, Thelonious Monk és természetesen Louis Armstrong életműve előtt hajtottak fejet. De Bánkon nemcsak a színpadra lépő muzsikusok idézik meg a nagy trombitás szellemét: a Swing Jazz Kultúráért Alapítvány (elnöke, Ittzés Tamás a fesztivál zenei igazgatója) megbízásából Győrfi Lajos szobrászművész 2004-ben elkészítette Louis Armstrong szobrát, melyet az I. Louis Armstrong Jazzfesztivál megnyitó ünnepségén az 1928-ban született, és még ma is aktív Joe Murányi, magyar származású amerikai jazzklarinétos, Armstrong zenekarának tagja avatott fel a Tó Hotel kertjében. Joe Murányi idén nem tudott Bánkra látogatni, de kihangosított telefonon szólt néhány kedves szót a szervezőkhöz és a közönséghez.

 Ugyancsak Győrfi Lajos készítette el a Swing Jazz Kultúráért Alapítvány Louis Armstrong Emlékdíját, melyet 2011-ben Csík Gusztáv Svájcban élő magyar jazz-zongorista, a fesztivál második napjának egyik fellépője vehetett át.

 A fesztivál rendezője és házigazdája, a rendezvényt életre hívó Karacs Ferenc mindent megtesz azért, hogy az ország egyik legjobb hangulatú jazzfesztiválja működjön Bánkon,  Ittzés Tamás zeneigazgató pedig úgy állítja össze a programot, hogy az előadások tükrözzék az egész fesztivál kellemes légkörét. Ez idén is így történt.

 Telitalálat volt a Police Big Band műsorával kezdeni a programot. Szalóky Béla harsonás-kornettos nemcsak jól ismeri a standardek világát, hanem szórakoztató konferanszié is, aki néhány jól elhelyezett poénos mondattal fel tudja kelteni a műfaj hagyományos irodalmában járatlanabb hallgatók figyelmét is egy-egy dal iránt. Szalóky nagyszerűen összefogja a Készenléti Rendőrség nagyzenekarát, s olyan színvonalas szólistákkal dolgozik, hogy bizonyára minden fellépésükkel újabb híveket szerez a big band jazznek. A zenekar bánki programjából feltétlenül ki kell emelnünk Neil Hefti híres Li’l Darlin’-ját, melyet talán Count Basie klasszikus 1957-es előadása (ld. a Jazznoise Top 100-as listáján!) tett igazán halhatatlanná. A Police Big Band annyi finomsággal tolmácsolta ezt a jazz-mesterművet, hogy az a legjobb amerikai és európai nagyzenekaroknak is dicsőségére vált volna.

A következő fellépőt, az eMeRTon-díjas Bohém Ragtime Jazz Bandet ma már nagyon sok helyen ismerik és szeretik a világban. Az ő bánki programjuk főszereplője is „Armstrong Lajos” volt (ahogy a trombitást az együttest irányító Ittzés Tamás nevezi). A BRJB előadásában is jól megfér egymással a profizmus és a jókedv. Rendkívül imponáló, hogy az együttes legtöbb tagja multiinstrumentalista. Ittzés például énekel, hegedül és zongorázik, a zenekari hangzást ugyancsak meghatározó Korb Attila is énekel, zongorázik és rézfúvós hangszereken játszik, a bőgős Török József pedig bizonyos számokban tubán hallható. Az együttes műsorát nagyban színesítette a bájos kanadai Bria Skonberg trombitajátéka, aki még a színpad mellett táncolók közé is beállt a közönség nagy örömére.

 Ahogy Skonberg ruhatára, úgy az International Swing Quartet bőgősének, Jennifer Leithamnek a hangszere keveredett el a párizsi repülőtéren, így a balkezes jazzművésznő jobbkezeseknek való kölcsönhangszeren játszotta végig a koncertet, ám semmi jelét nem adta annak, hogy zavarban lenne a fordított húrrend miatt. Tömören úgy fogalmazhatunk, hogy az ISQ négy mestermuzsikusból álló pompás amerikai-francia zenekar, melyben az autodidakta tenorszaxofonos Nocolas Montier a bánki fesztivál egy korábbi sztárvendégéhez, Scott Hamiltonhoz hasonlóan a mainstream szaxofonozás mellett kötelezte el magát, s az egyik balladában olyan levegősen és szívhez szólóan fújt, mint a műfaj legjobbjai, Ben Webster, Arnett Cobb vagy Ike Quebec. Az ugyancsak francia Phillipe Milanta zongorajátékát csak azért nem próbálom hasonlóan lelkes szavakkal jellemezni, mert a fesztivál valamennyi zongoristájáról elmondható volna ugyanez.

 Talán még a rendezőket is meglepte, amikor az ISQ hangversenye jam sessionbe ment át, és színpadra lépett velük a szintén többféle szaxofonon, klarinéton, sőt, tárogatón játszó Scott Robinson, valamint a fesztivál legnevesebb vendége, Warren Vaché kornettművész.

A fergeteges program a Tó Hotelben megtartott, késő éjszakáig zajló jammeléssel ért véget, ám nem sokat kellett várnia a zenére szomjazóknak, mert már másnap délután 4-kor folytatódott a műsor, majd este a Csík Gusztáv Trió előadásával kezdetét vette a főprogram. A zongoristán ugyan érezhetően nem fog az idő, de régi triózó társa, Alvin Queen mintha egy árnyalattal kevesebb színnel és energiával dobolt volna, mint sok-sok évvel ezelőtt, amikor triójukkal Budapesten léptek fel, és harmadikként Niels Henning Ørsted Pedersen játszott velük. Akkor három teljesen egyenrangú művész szólalt meg a színpadon, a mai Queen dobolásában kevesebb az önálló elem, ahogy Reggie Johnson bőgőzése is kevésbé karakteres, mint a dán mesteré volt. A műsoruk így is nagy élményt jelentett, nem utolsó sorban azért, mert repertoárjukon főleg Ellington- és Monk-számok szerepeltek. A trió néhány szám után kvartetté bővült, amikor Joan Faulkner énekesnő lépett a színpadra. Innentől kezdve a blues dominált a programban, s olyan örökzöldek csendültek fel, mint a Well, You Needn’t vagy a ’Round Midnight. 

 A fesztivál záróműsorában ismét Szalóky Béla vette át az irányítást a Louis Armstrong Tribute Band élén. Újabb, a jazz régi hagyományait gonddal és színvonalasan ébren tartó magyar együttes, melyben Gyárfás István, a klasszikus jazzgitár-tradíciók fő honi szakembere volt az egyik szólista. A Tribute Band néhány számot kvintettben adott elő (Szalókyn és Gyárfáson kívül Korb Attila, Sárkány Sándor és Berdisz Tamás alkotja a zenekart), majd a neves külföldi vendégek is visszatértek a színpadra, előbb Robinson, aki a Joe Murányitól kapott tárogatón hibátlanul swingel (e hangszert jó ideje inkább a szabad improvizációs zenében alkalmazzák, olyan muzsikusok használják, mint Charles Lloyd vagy Bernt Rosengren), illetve Warren Vaché, akinek érzékeny, artisztikus játékától szinte kivilágosodik a környezet.

 Nyolcadik alkalommal rendezték meg idén a Louis Armstrong Jazzfesztivált. Remek kezdeményezés, máris követendő példa. Csak azt kívánhatjuk a szervezőknek, hogy legalább ilyen jól sikerüljön a tizennyolcadik, a huszonnyolcadik és a harmincnyolcadik bánki fesztivál is.

 

                                                                                              Máté J. György

.