•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Vakrepülés Gayer Ferenccel

 

A „Vakrepülés”, azaz a Blindfold Test az amerikai Down Beat magazin által meghonosított zenehallgatási próba, illetve játék. A „Vakrepülés”-ben részt vevő jazzmuzsikusnak különböző zeneszámokat kell kitalálnia, véleményeznie, értékelnie, s esetleg a felvételeken hallható muzsikusokat beazonosítania. Az értékelés hagyományosan csillagokkal (*) történik. Az öt csillagos felvétel kiváló, az egy csillagos értékelhetetlenül rossz. A játékot megelőzően a muzsikus semmilyen információt sem kap az egyes zeneszámokról.

 

Gayer Ferenc 1955. május 5-én született Karcagon. A soproni zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait, ahol Klafsky Henrik fedeztette fel vele a bőgőben rejlő lehetőségeket. Neve jól cseng a zenészvilágban, többféle formáció tagja, mindemellett húsz esztendeje vezeti a népszerű Budapest Ragtime Bandet. Pályája elején többek között Kovács Gyula, Garay Attila és a Beamter-Martiny zenészpáros partnere volt. Dolgozott Deák Tamás big bandjében és számos Deák Tamás fémjelezte filmzenékben és stúdióprodukciókban működött közre. Időszakonként színházi zenészként is hasznosította tudását.
Természetesen korosztályának ismert és kiváló tehetségű zenészeivel is alapított különböző formációkat, amelyek hosszabb-rövidebb ideig a magyar jazzélet meghatározó zenekarai voltak (Muck Ferenc, Horváth Péter, Gadó Gábor, Snétberger Ferenc). A műfajból adódóan nagyon sok kiválósággal játszott együtt alkalomszerűen itthon és külföldön egyaránt. A nyolcvanas években a 2011-ben tragikus körülmények között elhunyt Pleszkán Frigyes triójában zenélt (Pleszkánnal 1977 óta rendszeresen játszott együtt). A zongorista Figaro Going Jazzy albumán is Gayer bőgőjátéka hallható.
Egy-egy rövidebb időszakban tanítást is vállalt és vállal zeneiskolákban és magánoktatóként.
Bár a zene korán belépett Gayer Ferenc életébe, polgári pályán is elindult. Érettségi után a pécsi műszaki főiskolán folytatta tanulmányait, majd visszakanyarodott a muzsikához: felvették a konzervatóriumba. Aztán már maradt is a zene mellett. Elvégezte a jazztanszakot, ahol 1982-ben kiváló eredménnyel szerzett diplomát jazzbőgő szakon, miközben folyamatosan játszott különböző együttesekben vagy szólóművészek kísérőjeként. Húsz éve hívta meg a Budapest Ragtime Band, amelynek 1990 óta a vezetője is. A Budapest Ragtime Band az elmúlt 15 évben bejárta Európát, többször turnézott az Amerikai Egyesült Államokban és Mexikóban. A bőgős másik jól ismert zenekara a Gayer Jazz Quartet. Ez egy zongora–bőgő–dob felállású jazztrió énekesnővel kiegészítve. A zenekar hagyományos jazzt játszik, de repertoárjában szerepelnek ismert örökzöldek, tradicionális és modern jazz standardek, bossa novák és más latin stílusú kompozíciók. A zenekar öt éves múltra tekint vissza és idén készítették el az első lemezüket. Céljuk az egyéni és modern hangzás kialakítása mellett a hagyományos klasszikus triójáték ápolása. A zenekarban a bőgősön kívül Dorogi Ákos zongorázik, Jeszenszky György dobol és Gayer Veronika énekel. További formációi: Kelemen Angelika Jazz Quartet és a Pastell Contemporro (e kvartettben Gayer Ferencen kívül közreműködik: Borkó Attila – szaxofon, Geröly Tamás – dob és Weisz János – zongora).
Gayer Ferenc, mint sikeres zenekarvezető és a Jazz Szövetség tagja gyakran aktív közéleti szerepet is vállalt és vállal a mai napig.

 

 

A Vakrepülés felvétele 2011. november 29-én készült. Összeállította és szerkesztette Máté J. György.

 

DAVE HOLLAND: Global Citizen (a Not For Nothin’ című lemezről, ECM, 2001. Holland: bőgő; Chris Potter: szaxofonok; Robin Eubanks: harsona; Steve Nelson: vibrafon; Billy Kilson: dob).

 [A szám közben:] Egyelőre fogalmam sincs, mit hallunk. Annyit viszont mondhatok, hogy a dobolás nagyon tetszik. A bőgősre nincs tippem. Pedig kiválóan játszik, nagyon jó a soundja. Talán McBride vagy Brian Bromberg. Bár ő virtuózabb ennél. A vibrafonostól nem vagyok elbűvölve. Hallatszik a felvételen, hogy a bőgős a zenekarvezető. Ezt az ad libitum játék alapján mondom. Hagyott egy kis szabad részt magának. A szerzemény amúgy nem áll nagyon közel hozzám. Bár a végére egész jó kis zene kerekedett belőle. [Dave Holland nevének elhangzása után:] Ezt nem hiszem el! Nem találtam ki, pedig ő az egyik legnagyobb név a szakmában! 3-4 csillagot adnék erre az előadásra.

 PAUL CHAMBERS: Whims Of Chambers (a Whims Of Chambers című lemezről, Blue Note, 1956. Chambers: bőgő; Kenny Burrell: gitár; Horace Silver: zongora; „Philly” Joe Jones: dob).

 [Néhány taktus után:] Paul Chambers. Ismerem ezt a felvételt. F-dúrban szól, ha jól hallom. A frazír, a hangok, a tempó mind tökéletes, a bőgőzés csúcsa. Egyénien és szépen improvizál dallamokat. Chambers remekül játszott vonóval is. Akusztikailag nekem kicsit érces ez a felvétel, más lemezeken jobban szól a hangszere, szerintem talán túl közelről mikrofonozták, de ez nem von le semmit a zene értékéből. Chamberst mindenki ikonnak tekinti a kollégák közül. Coltrane hozzá írta a Mr. P.C. című számot. 4 csillagot adok rá.

OSCAR PETTIFORD: Perdido (a Complete Big Band Studio Recordings című lemezről, Lone Hill, 1956. Pettiford: bőgő; nagyzenekar).

 Charles Mingus? De lehet Percy Heath is. Legalábbis annak az iskolának a bőgőse. Nagyon szép volt a szóló, remekül frazíroz a művész. [Oscar Pettiford nevének elhangzása után:] Ő is alapember. Van bőgőiskolája. Annak idején Berkes Balázs az ő művei alapján tanította nekünk a frazírozást. Nagy bőgős volt, 5 csillagot érdemel.

 RAY DRUMMOND: Dedication (To John Hicks) (a Vignettes című lemezről, Arabesque, 1996. Drummond: bőgő; Gary Bartz: alt- és szopránszaxofon; Chris Potter: tenorszaxofon; Renee Rosnes: zongora; Billy Hart: dob). 

Mindenki nagyon szépen játszik, tetszik nekem ez a szerzemény. Ilyen mélyen és ennyi döggel Ron Carter és Buster Williams bőgőzött. De ez nem Ron Carter, őt megismerném. [A bőgőszóló alatt:] Nagyon jó! A szaxofonos Wayne Shorter volt? [Ray Drummond nevének elhangzása után:] Bevallom férfiasan: nem ismertem eddig a munkásságát. De 5 csillagot adok erre a számra.

 CHRISTIAN McBRIDE: Xerxes (a Sci-Fi című lemezről, Verve, 2000. McBride: bőgő; Ron Blake: tenorszaxofon; Herbie Hancock: zongora; Rodney Green: dob).

 Nincs ötletem erre a zenére se. Teljesen tanácstalan vagyok. A zongorista Chick Corea? A bőgős lehet esetleg John Patitucci. [A bőgőszóló alatt:] Nagyon jó ez a sound, a technikája alapján Christian McBride lehet még. [Herbie Hancock nevének elhangzása után:] Ő ma is nagyon aktív, mindig kitalál valami újat. McBride pedig kiválóan képzett bőgős. Az ő játékára 5 csillagot adok.

 MARC JOHNSON: Bass Desires (a Bass Desires című lemezről, ECM, 1986. Johnson: bőgő; Bill Frisell: gitárszintetizátor; John Scofield: gitár; Peter Erskine: dob).

 Talán Charlie Haden? John Scofield lehet a gitáros. Megint felmerült bennem John Patitucci neve is. Nem rossz zene, kedvelem a kicsit „vadabb” dolgokat is. Gondolom, az ECM-nél jelent meg, ott készítettek ilyen stílusú lemezeket. [Marc Johnson nevének elhangzása után:] Csupa nagy névből áll ez a zenekar, de a közös teljesítményükre nem adhatok 3 csillagnál többet.

 GÜNTER LENZ: Perpetual Questions (a Springtime című lemezről, Jazzwerkstatt, 2004. Lenz: bőgő; Gebhard Ullmann: szaxofonok, basszusklarinét; Ernst-Ludwig Petrowsky: altszaxofon, fuvola; Dieter Glawischnig: zongora; Billy Elgart: dob).

 Ez sem Charles Mingus? Nehéz kérdéseket kapok, ezt a bőgőst sem ismerem fel. A trombitás viszont elsőrangú. Meg kell mondjam, nem nagyon tetszik a bőgős soundja. Nem természetesen szól a hangszer. A bőgőszóló is elég közömbös volt, amikor vonóval játszott, többször hamis volt. Tudom, hogy Ron Carter is időnként hamisan játszott vonóval, de ő ezzel együtt zseniális volt. Ez egy nagyon dekadens zene, 3 csillag, szerintem lépjünk tovább. 

 CHARLES MINGUS: Yesterdays (a Mingus Three című lemezről, Roulette, 1957. Mingus: bőgő; Hampton Hawes: zongora; Danny Richmond: dob).

 A számot ismerem, ez a Yesterdays. Ray Brown! Vagy Scott LaFaro? Akárki is, nagyon tetszik. Lehet még Percy Heath is. Ha nem, akkor viszont Charlie Mingus. A sokszor hallott Mingus-lemezek soha nem kerültek közel hozzám, egyik-másik felvétele nekem túlkomponáltnak tűnt. Most hallom először standardot játszani, nagy élmény! A time remek, abszolút 5 csillag. Íme, egy jó példa arra, hogy még egy 50-es években készült lemez is szolgálhat újdonsággal. A ma hallottak közül ez tetszett a legjobban.

 VICTOR WOOTEN: Us 2 (a Palmystery című lemezről, Heads Up, 2008. Wooten: basszusgitár, dobprogram; Keb’ Mo’: slide gitár; Joseph Wooten: billentyűs hangszerek).

 A basszusgitárosok világában egyáltalán nem mozgok otthonosan. Erre az előadásra még tippelni se nagyon tudok. Talán Marcus Miller vagy Victor Bailey lehetett. [Victor Wooten nevének elhangzása után:] Hallottam róla. Hogy őszinte legyek, nem nagyon fogott meg ez a zene, 2 csillagot adok rá.

PIERRE MICHELOT: Gavotte (a Round About A Bass című lemezről, Gitanes, 1963. Michelot: bőgő; Georges Grenu: szopránszaxofon; Maurice Vander: zongora; Christian Garros: dob).

 Ez tetszik! Egy dúrban játszott blues. A frazír alapján akár fekete zenész is lehetne. Jó a time, minden a helyén van. [Pierre Michelot nevének elhangzása után:] 5 csillaggal jutalmazom, bár nem ismertem eddig. Francia létére abban a stílusban játszott, mint a nagy amerikaiak.

Máté J. György
Fidelio