•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Épp kilencven esztendeje, 1931 kora tavaszán rögzítette a Brunswick labelen New York-ban a Minnie The Moocher című hírneves számát Cab Calloway. Illő megemlékeznünk róla, hiszen ez volt az első jazz-szerzemény, mely több mint egy millió példányban kelt el. Két szerzője maga Calloway, valamint Irving Mills volt. Ez a dal lett a Cab Calloway and His Orchestra alapszáma, benne a nevezetes értelmetlen hívás-felelet szöveggel, vagyis egy különleges scatteléssel, melynek alapján Calloway-t elnevezték "The Hi De Hi De Hi Man"-nek. A dal főszereplője egy tűzről pattant hoochie coochie táncoslány, Minnie. A hoochie coochie talán cigány eredetű hastáncfajta volt, melyet a dal keletkezése idején túlságosan ledérnek tekintett a közvélemény. Minnie összejön egy Smokey nevű "kokie"-val, vagyis kokainfogyasztóval. Smokey-Kokie elviszi a lányt Chinatownba, vagyis a kínai negyedbe, ahol beavatja az ópiumszívás élvezetébe. A dal hátralevő része Minnie drogos fantáziálása arról, hogy a svéd király ajándékokkal halmozza el, többek között egy gyémánt autót ad neki, melyben platinából készült a kormánykerék. A dalbeli történet vége nyitott, de Calloway jajongásai azt sejtetik, hogy Minnie alaposan ráfizetett a drogos kiruccanásra.
Calloway többek között a Cotton Clubban és Chicago klubjaiban lépett fel híres, cenzúrázatlan szövegű dalával. A scattelés annyira összenőtt Calloway előadásával, hogy később sok más dalt írt még, melyben fontos szerep jut a ritmikus halandzsázásnak.

embed video plugin powered by Union Development