Száz esztendeje, 1920. december 14-én született Clark Terry, a jazztörténet egyik meghatározó trombitása. A centenárium kapcsán streaming koncerteken és egy filmbemutatóval tisztelegnek a nagy művész emléke előtt. A Keep on Keepin’ On című új film Terry életéről szól, pontosabban két időszakot emel ki hosszú pályájáról: karrierjének kezdetét a korai jazz időszakában, valamint támogatói tevékenységét. A filmkészítők a Terry által mentorált muzsikusok közül Az 1986-os születésű fehér vak csodagyerek-zongoristára, Justin Kauflinra fókuszálnak. Kauflin elnöki ösztöndíjjal került a New Jersey-i William Paterson University padjaiba. Itt ismerkedett meg Terryvel, és életre szóló barátság szövődött közöttük.
Terry minden tehetséget szívesen tanított, első növendéke a tizenkét éves Quincy Jones volt. Az órákért soha nem kért pénzt diákjaitól.
A The Chicago Jazz Orchestra is ünnepli Terry centenáriumát. Minden okuk megvan rá, hiszen az idős művész a zenekarral rögzítette 2004-ben a Porgy és Bess-t.
A Resonance lemezkiadó jelentette meg nemrégiben Bill Evans 1968-as londoni koncertjét, mely természetesen a híres Ronnie Scott’s Clubban készült Eddie Gomez és Jack DeJohnette társaságában. A húsz számból álló zeneanyagot különböző estéken vették fel, hiszen a trió négy héten át lépett fel esténként Londonban. A program lehengerlő, minden igényt kielégítő: olyan fontos darabok is felcsendülnek a kiadványon, mint az Embraceable You és a ’Round Midnight.
Újabb részletek váltak ismertté Miles Davis és Prince zenei kapcsolatáról. A popénekes 1987-es Sign o’ the Times című dupla lemezének mostani Super Deluxe kiadásán 63 korábban ismeretlen Prince-szám szerepel, valamint tartalmaz egy kétórás DVD-t is, melyen a két muzsikus együtt játszik 1987 szilveszterén az akkor frissen megnyitott minnesotai Paisley Park stúdió ingyenes koncertjén. Az új kiadáson felcsendül a Prince által írt és előadott Can I Play With U? című dal is, melynek eredetileg Davis első Warner-lemezén, a Tutu-n kellett volna napvilágot látnia, de ez elmaradt.
A jazztörténet egyik nagy énekes egyénisége, Joe Williams százkét évvel ezelőtt, 1918. december 12-én született Joseph Goreed néven. Legnevezetesebb felvételeit Count Basie és Lionel Hampton nagyzenekaraival készítette, de csodálatos combolemezeket is ismerünk vele. Néha színészi munkákat is vállalt; a Basie-zenekarral két filmben is látható. Szólistaként 1937-ben kezdte pályáját. 1984-ben Grammy-díjat kapott „Legjobb Jazzénekes Előadás” kategóriában Nothin’ But The Blues című albumáért. 1999. március 29-én hunyt el.
Denverben, Colorado államban több mint nyolc évtizeden keresztül az El Chapultepec jazzklub volt a műfaj egyik főhadiszállása. A hírekből tudható, hogy a New York-i neves jazzklubok is küzdenek a túlélésért a COVID-19 járvány idején. Sajnos a denveri szórakozóhely már áldozatul is esett a járványnak, adta hírül a Denver Post. A klubot 1933-ban nyitották meg, egy nappal azután, hogy vége lett az alkoholtilalomnak. Az évek alatt házigazdaként vagy csak vendégként sztárok özöne fordult meg itt Bill Clintontól Frank Sinatráig és Paul McCartneytől Mick Jaggerig vagy épp Jack Kerouac íróig, aki az 50-es évek elején törzsvendégnek számított itt.
A hírek szerint 2021 februárjában duólemezt jelentet meg a nyolcvanhárom éves tenorszaxofonos Archie Shepp és a negyvenöt éves pianista Jason Moran. ez lesz első közös lemezük. A lemez címe egy spirituáléra utal: Let My People Go. A 2017-ból és 2018-ból származó felvételeket tartalmazó albumot Shepp saját vállalata, az Archieball Records gondozza majd. Mint ismert, Shepp főleg 1970 utáni lemezein kezdte bővíteni repertoárját blues-zal, swing-örökzöldekkel, valamint spirituálékkal és gospel-számokkal.
December 10-én jótékonysági streaming koncertet tartanak a pandémia által sújtott amerikai jazz-zenészek megsegítésére. A koncert apropója Charlie Parker születésének századik évfordulója. Így a rendezvény maga is a Bird Calls címet viseli. A kétórásra tervezett all-star show-t egy New York-i, egy Los Angeles-i és egy New Orleans-i helyszínen rögzítik, az egészségügyi előírások maximális figyelembe vételével. Fellép többek között Buster Williams, Patrice Rushen, Tom Scott, Jimmy Owens, George Cables, Antonio Hart, Billy Hart, valamint Roy Haynes és sokan mások.
More Than Another Day címmel jelenteti meg a napokban vadonatúj lemezét a zongorista/komponista Lisa Hilton. Trióalbumán két régebbi muzsikustársával játszik: Rudy Royston dobol és Luques Curtis bőgőzik. Hilton zeneszerzői erényeit a lemezen található kilenc új kompozíciója bizonyítja, ezeket egy Cole Porter-feldolgozás egészíti ki.
Lisa Hilton egy kis kaliforniai településen született. Első lemezét 1997-ben publikálta Seduction címmel. Elismert jazz-zongorista, de emellett jótékonysági munkája is nevezetes, főleg a vakok segítése terén kifejtett tevékenységét méltányolják hazájában.
A karácsonyi ünnepek közeledtével a többek között a lapszámaihoz mellékelt CD-iről nevezetes JAZZIZ magazin igényes ünnepi CD-vel kedveskedik olvasóinak. Klasszikus karácsonyi felvételeket tartalmaz a lemezük, melyen például John Coltrane, Charlie Parker, Chet Baker, Jimmy Smith, Kenny Burrell, Dave Brubeck, Oscar Peterson és Lionel Hampton számai hallhatók. A gyűjtemény húsz dalt tartamaz.
Száz esztendeje született Dave Brubeck, kimagasló alakja a jazztörténetnek. A Time magazin 1954-ben címlapon hozta a zongorista portréját, ami korábban csak egyetlen jazz-zenésznek, természetesen Louis Armstrongnak kijáró elismerés volt. Az 1950-es évek Amerikájában – ma így mondanánk – a csapból is Brubeck folyt. Sorra jelentek meg lemezei, dalait játszotta a tévé és rádió, egyetemi campusokon rendszeres fellépő volt kvartettjével.
A gyermek Brubecket először anyja tanította zongorázni, később Darius Milhaud emigráns francia zeneszerző növendéke lett. Nem csoda hát, hogy önmagáról azt mondta: „zongorázó zeneszerző vagyok”. Híres kvartettjének bőgőse, Gene Wright fekete volt. Amikor Brubeck felkéréseket kapott déli államokból, illetve Dél-Afrikából, hogy adjon koncerteket három fehér muzsikussal, a zenekarvezető határozott nemet mondott. 1958-ban Brubeck együttese különböző földrészeken turnézott, elsősorban az amerikai diplomáciának köszönhetően. Isztambulban Brubeck meghallott egy szokatlan ritmikájú, 9/8-ban játszott népi tánczenét, ennek alapján írta meg híres Blue Rondo à la Turk című darabját.
A „török” dal Brubeck máig legkeresettebb, 1959-es Time Out című albumán jelent meg. A lemezen szereplő hét dal mind szokatlan és bonyolult ütemben (6/4, 7/4, 5/4) szól. Ez volt az első jazzlemez a világon, mely több mint egy millió példányban kelt el. Brubeck zenéi különböző forrásokból táplálkoztak. Disney-filmek betétdalai épp úgy megihlették, mint a japán koto hangja. Egyes szerzeményeiből standardek lettek (pl. The Duke). A muzsikus mélyen hívő vallásos ember volt, ez fejeződik ki több nagyobb ívű kompozíciójában (The Light in the Wilderness, The Gates of Justice). Kvartettjének másik szólistája a jellegzetesen lágy hangú Paul Desmond altszaxofonos volt, aki 1977-ben hunyt el. Brubeck nélküle is folytatta pályáját más fúvós szólistákkal. Brubeck szinte haláláig dolgozott. Utoljára 2011-ben játszott, 2012. december 5-én érte a halál.
December 7-én a YouTube-on és a Facebookon lehet majd követni este 8 órás kezdettel a legendás bostoni jazz impresszárió, Fred Taylor emlékére rendezett streaming koncertet. Az ingyenes programon hallható lesz Diana Krall, Kurt Elling, Danilo Pérez, Esperanza Spalding, Terri Lyne Carrington, John Patitucci és sokan mások. A különleges vendégművészek között találjuk Pat Methenyt és Harry Connick Jr.-t.
Lynne Arriale zongorista negyed évszázada lép fel nemzetközi színpadokon. A Jazz Police szerint ő „nemzedékének koszorús költője”. Arriale volt a Great American Jazz Piano Competition első győztese. Mintegy tizenöt lemezen jelentette meg eddigi életművét. Legutóbbi albuma Chimes of Freedom címmel jelent meg a Challenge kiadónál. A tíz melódiát Arriale mostani triója (Jasper Somsen bőgős és E. J. Strickland dobos) szólaltatja meg, de egyes számokban egy vendég énekes szólistát, K. J. Denhertet is hallhatjuk. A címadó számot Bob Dylan írta, de a számok zöme Arriale saját szerzeménye.
A JazzTimes olvasói megszavazták a 2010-es évek 10 legjobb lemezét. Kommentárok nélkül közreadjuk a szavazás eredményét.
1. Kamasi Washington: The Epic
2. Wayne Shorter Quartet: Without a Net
3. Esperanza Spalding: Radio Music Society
4. Brian Blade & the Fellowship Band: Landmarks
4. Keith Jarrett/Charlie Haden: Jasmine
5. Maria Schneider Orchestra: The Thompson Fields
6. Pat Metheny: Unity Band
7. Ambrose Akinmusire: When the Heart Emerges Glistening
8. Wayne Shorter: Emanon
9. Kurt Rosenwinkel: Star of Jupiter
10. Brad Mehldau Trio: Ode
A The New York Times október 27-i számában cikk olvasható Sun Ra zenekarának mai helyzetéről, illetve az 1993-ban elhunyt zenekarvezető szellemi hagyatékáról. Az Arkestrát továbbra is az altszaxofonos Marshall Allen irányítja – kilencvenhat évesen is! Swirling címmel lemezt jelentettek meg a napokban, hosszabb szünet után. A cikkben Farid Barron, az Arkestra jelenlegi zongoristája azt nyilatkozza, hogy a zenekar számára kezdetben kakofóniának ható szabad improvizációi közben értette meg mélyebben Art Tatum zenéjét is.
A Swirling dupla LP, mellyel egyaránt szól a zenekar a régi Sun Ra-rajongókhoz és az életművével ismerkedőkhöz. Található rajta swing és chicagói blues, avantgarde improvizáció és absztrakt elektronika. És sok más minden. Az ének és a deklamálás se hiányzik az új LP-ről: a néhai June Tyson énekesnőt ma Tara Middleton énekes/hegedűs próbálja pótolni, aki 2012-ben csatlakozott az Arkestrához.
A JAZZIZ 2020 novemberi számának címlapsztorija a Yellowjackets együttesről szól. Hogy pontosak legyünk, az együttes billentyűse, Russell Ferrante mesél a lap újságírójának a zenekar XL című új lemezéről, valamint az elmúlt negyven esztendő fusion-innovációiról.
A népszerű lap interjút közöl továbbá Herb Alperttel, valamint a gitáros Hazarral. Elegy for a Side Man címmel emlékezik a JAZZIZ Peter Ecklund kornettosra. A hosszabb írásokat ezúttal is számos lemezkritika és rövidhír egészíti ki.