Dave Douglas trombitás novemberben korlátozott példányszámú kiadásban tripla CD-t jelentet meg saját Greenleaf Music vállalkozásánál. A dobozos album a Three Views címet viseli majd.
Grencsó István több formációban is fellép november folyamán: 8-án Kis Iringó Életjelek című textilkiállításának megnyitóján szaxofonozik; 10-én a 20. Műgyűjtők Éjszakája rendezvénysorozat alkalmából fellép a Pintér Antik Galériában a Collective 3 együttessel, majd 11-én szintén a Grencsó/Benkő/Miklós trió lesz hallható a Pannonhalmi Apátságban. Ugyancsak november 8-án lesz Alba Hyseni albán származású énekesnő Inner-Mission című lemezének bemutató koncertje a Nagymező utcai Instant Klubban. A Chameleon Kiadó gondozásában 2011 szeptemberében megjelent albumon is hallható Grencsó István játéka.
A Grammy-díjra jelölt, Guggenheim és MacArthur ösztöndíjas Miguel Zenón szaxofonos és zenekara 2011.11.04-én lép a Budapest Jazz Club színpadára. Töretlenül felfelé ívelő, eseménydús karrierje elmúlt évei során olyan zenészekkel állt egy színpadon és készített közös lemezt, mint Charlie Haden, David Sanchez, The Village Vanguard Orchestra, Bobby Hutcherson, Bob Moses and Mozamba, Ray Barretto, vagy Steve Coleman. Pénteken az alábbi muzsikusokat láthatjuk: Miguel Zenón – szaxofon, Luis Perdomo – zongora, Hans Glawischnig – nagybőgő, Henry Cole – dob.
A 2006-ban alakult Juhász Gábor Trió október 27-től székelyföldi turnén vett részt, melynek során négy településen (Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Marosvásárhely) adtak hangversenyt. A trióban a gitáros vezetőn kívül Fodo (ütőhangszerek) és Papesch Péter (basszusgitár) vesz részt.
.
A Benkó Dixieland Band "Világslágerek Dixielandben - Dixieland Világslágerek" címmel nagyszabású koncertet ad november 8-án a Budapest Kongresszusi Központban.
November 2-án nyílik meg az Erzsébetvárosi Közösségi Ház Dísztermében (Wesselényi utca 17.) Képek, hallás után címmel Nyíri Zsolt fotókiállítása. A megnyitó után Békefi Réka és Dely Robi ad koncertet.
A Moiras Records új kispéldányszámú vinil LP-t jelentet meg, a Winkelmayer Brass 42 évvel ezelőtti felvételei kerültek a korongra.
A Winkelmayer Brass történetét hosszú ideig homály fedte: ők voltak az első magyar jazz-rock együttes, amely szenzációs színvonalon játszott saját számokat és feldolgozásokat is. Winkelmayer József fúvós, billentyűs multi-instrumentalista hattagú együttest verbuvált, hogy zenei álmait megvalósítsa. A Winkelmayer Brass volt Jakab György, billentyűs-zeneszerző pályájának első zenekara, de tag volt itt a szaxofonos Németh János, a dobos Szekeres Gábor vagy a basszusgitáros Beke Zoltán is. Két éven át itthon, majd további három évig külföldön zenéltek nagy sikerrel. Sajnos, a korabeli médiába csak kevés alkalommal jutottak el, hanglemezük akkor nem készült. Bemutatkozó lemezük 42 évvel megalakulásuk után jelenik meg, archív felvételekkel. A limitált 330-as példányszámú, dupla borítós exkluzív vinil LP kiadvány egyik oldalán az együttes jazz-hangjával, másik oldalán pedig jazz-rock stílusával ismerkedhet meg a hallgató.
A Moiras Records eddig olyan ritkaságokat adott ki, mint a nagyváradi Metropol, a magyar beat legendának számító Liversing, Kex, Hungária, Mini és Scampolo együttesek, és a tragikus véget ért gitárkirály Radics Béla lemezeit. Bár a Hungária, a Mini és a Scampolo ugyan rádió- és lemezfelvételekhez juthatott, de ezek az fekete nagylemezen történő megjelenések a zenekarok többnyire ismeretlen múltjába kalauzolnak.
Az énekelt jazz barátainak jó hír, hogy hosszú idő után új kiadásban hozzáférhető lett Carmen Lundy énekesnő 1987-es Night And Day albuma. A jazz-örökzöldek gyűjteményét tartalmazó ritka felvételen szupergroup kíséri az énekesnőt: fivére, Curtis Lundy bőgős, valamint Ricky Ford szaxofonos, Rodney Jones gitáros, Alex Blake bőgős, Victor Lewis dobos és Kenny Kirkland zongorista.
The Harmony Of The Anomaly címmel jelent meg az EXEGESIS brooklyni jazztrió új albuma. A 2001-ben alapított együttest a gitáros Nick Demopoulos vezeti, Danton Boller kezeli a basszushangszert és Tomas Fujiwara a dobos. A trió hangversenyezett Amerikában, Európában és a Közel-Keleten. Első lemezüket (The Order of Chaos) 2002-ben jelentették meg.
Egy hét múlva kerül a boltokba a Weather Report együttes eddig kiadatlan 1983-as kölni koncertfelvétele CD-n és DVD-n. Az 1983. május 13-án készült felvételen Victor Bailey, Omar Hakim és Jose Rossy ütős egészíti ki a zenekar elmaradhatatlan vezetőit, Wayne Shortert és Joe Zawinult. A WR rajongói nemrégiben juthattak hozzá a Miroslav Vitoussal készült 1975-ös berlini koncerthez, és ezzel még nem ért véget a kiadatlan WR-hangversenyek közzététele: a hírek szerint hamarosan kapható lesz az együttes 1978-as offenbachi fellépése is, melyen Jaco Pastorius és Peter Erskine hallható-látható.
Herbie Hancock 60-as évekbeli híres lemeze, a Maiden Voyage ihlette a The Westchester Jazz Orchestra legújabb lemezét, mely a Maiden Voyage Suite címet kapta. A tizenhét tagú nagyzenekarban New York-ban és környékén dolgozó kiváló session-zenészek kaptak helyet, így többek között Ralph Lalama szaxofonos, Marvin Stamm trombitás és Harvie S bőgős. Az arrangement-ok egy részét a zenekar vezetője, Mike Holober készítette.
.
Október 11-én 84 éves korában elhunyt Freddie Gruber dobos, aki még a bebop-időkben kezdte pályáját, de később inkább rockdobosok kinevelésén fáradozott. Hosszas betegeskedés után Los Angelesben érte a halál. A fiatal Gruber Dizzy Gillespie és Charlie Parker kísérője volt, baráti érzelmek fűzték Buddy Richhez. Zoot Sims és Al Cohn szaxofonos együtteseivel is dolgozott. A 60-as évek közeptől dobolást oktatott Terry Gibbs vibrafonos zenei üzletében. Tanítványai közé tartozott többek között Vinnie Colaiuta, Stevie Smith és Dave Weckl.
.
Negyven évvel ezelőtt, 1971. október 11-én Frank Zappa és a Mothers of Invention zenekar két maratoni, teljes estés koncertet adott a Carnegie Hallban. A hangversenyek most váltak először hozzáférhetővé lemezen, egy 4 CD-s tasakban. A legendás együttesben többek között Ian Underwood szaxofonos és Aynsley Dunbar dobos játszott.
Rae Ann Perez új lemezével (Midnight In Paris) kapcsolatban új terminust (world jazz) emlegetnek. Hogy ez a zene mennyiben "világjazz", azt nem tudni, de tény, hogy a zongorista/orgonista/énekesnő nyolc saját szerzeménye szólal meg a korongon, valamint négy feldolgozás is hallható a szép szőke hajú hölgy és együttese előadásában. A zenekar meghatározó figurája Meir Perez (dob, ütőhangszerek), aki már két dobkönyvet is publikált.
Ismét gyászolunk! Kilencvenöt éves korában elhunyt Pete Rugolo zeneszerző és arranzsőr, aki elsősorban a Stan Kenton nagyzenekar számára írt hangszereléseivel vívta ki a szakma és a közönség elismerését. A muzsikus 1915. december 25-én született Szicíliában.
Családja 1920-ban vándorolt ki az Egyesült Államokba, és Kaliforniában telepedett le. Rugolo fúvós hangszereken és zongorán tanult zenét, majd többek között Darius Mailhaud tanítványa lett. A háború alatt katonazenekarban játszott Paul Desmond oldalán. 1945-1949 között Rugolo volt az új Kenton-hangzás egyik fő kidolgozója. Részben az ő érdeme, hogy a nagyzenekari jazz a swing-korszak leköszönésével meg tudott újulni a második világháború után. Rugolo 1947-től éveken át megkapta a legjobb arranzsőrnek járó elismerést a Down Beat szavazásain. Miután elhagyta Kenton zenekarát, a Capitol egyik művészeti irányítója lett. Számos korszakos jelentőségű felvételt köszönhet neki a kiadó és a világ. Ő szerződtette a Capitolhoz többek között Mel Tormét, Miles Davist és Peggy Lee-t, és Rugolo volt a The Birth Of The Cool session producere. Híres arrangement-okat írt June Christy, a Four Freshmen, Nat King Cole és Billy Eckstine számára.
Nevezetesek tévéfilm-zenéi is.
.