•  

  •  

  •  

  •  

  •  


A huszonegy éves katalán énekes és harsonás, Rita Payes az anyatejjel szívta magába a zenét, hiszen muzsikus családban látta meg a napvilágot. Üstökösként robbant be a zenei köztudatba, a legnevesebb spanyol és katalán koncerthelyszínek után Franciaország, az Egyesült Királyság, Olaszország és Marokkó színpadain is fellépett, sőt, az Opus Jazz Clubban is megfordult 2019-ben, óriási sikert aratva. Az anya-lánya duó ezúttal az idén megjelent, Como La Piel című album anyagával, köztük Rita saját szerzeményeivel érkezik Budapestre. A koncertre az Opus Jazz Clubban kerül sor június 29-én.

 

Bővebben...



A négy Kuna testvér alapította 2012-ben a Fourtissimo Jazz Orchestrát, melyet négy fúvós hangszer már eleve egyedivé tett. Fúziós zenét játszanak azóta is. Együttesükben trombita, harsona és franciakürt képviseli a rezes hangzást. Márton a harsonás, Valéria és Gyula trombitál, Bence pedig kürtön játszik. Időközben a zenekar neve KunaTones lett, melyben a négy fúvós hangszeres mellett négyen a ritmusszekciót erősítik. A zenéjüket továbbra is a vidámság jellemzi. Nemrég jelent meg új albumuk, a Between Past and Future, melyen rögtön az első szám a jól ismert Weather Report sláger, a Birdland.

Bővebben...



Nemrég került elő egy zenei archívumból Mike Wofford és Bill Mays kétzongorás koncertje 1991-ből. A felvétel a The Jazz Bakery klubban készült. Mays már pályakezdőként erősen vonzódott Wofford zenéjéhez, mind szóló-, mind pedig triólemezeit szívesen hallgatta. A kétzongorás hangverseny egyestés jazzesemény volt, szerencsére rögzítették, de egyik muzsikus se emlékezett rá, hogy egyedi koncertjük megmaradt hanganyagként. Wofford nyolcvanhárom, Mays hetvenhét éves, mindketten a nyugati part jazzvilágának fontos szereplői.

Bővebben...



Transformation címmel jelent meg Ted Nash alt- és szopránszaxofonos legfrissebb lemeze, melyen szvitté állnak össze az általa komponált darabok. Az album fő érdekessége azonban nem ez, hanem az, hogy a szopránszaxofonos mögött nemcsak egy nagyzenekar sorakozik fel (Jazz at the Lincoln Center Orchestra), hanem ott találjuk mellette Glenn Close színésznőt is, aki a szólók között prózai szövegeket olvas fel. Az egyik ilyen szöveget a szaxofonos kisfia írta, Eli Nash – egy apjához szóló levélről van szó.

Bővebben...



Július közepén jelenik meg a Resonance Records gondozásában egy igazi zenei csemege, Roy Hargrove trombitás és Mulgrew Miller zongorista közös albuma (dupla nagylemezen, illetve dupla CD-n). Az album 2006-ban és 2007-ben felvett, korábban publikálatlan anyagokat tartalmaz. Ez lesz Roy Hargrove első posztumusz lemeze a muzsikus korai, 2018. november 2-án bekövetkezett halála óta. Hargrove csupán negyvenkilenc éves volt. A kiadványhoz Ted Panken jazzkritikus írt hosszabb esszét.

Bővebben...



A huszonegy éves katalán énekes és harsonás, Rita Payes az anyatejjel szívta magába a zenét, hiszen muzsikus családban látta meg a napvilágot. Üstökösként robbant be a zenei köztudatba, a legnevesebb spanyol és katalán koncerthelyszínek után Franciaország, az Egyesült Királyság, Olaszország és Marokkó színpadain is fellépett, sőt, az Opus Jazz Clubban is megfordult 2019-ben, óriási sikert aratva. Az anya-lánya duó ezúttal az idén megjelent, Como La Piel című album anyagával, köztük Rita saját szerzeményeivel érkezik Budapestre. A koncertre az Opus Jazz Clubban kerül sor június 29-én.

Bővebben...


Talán nem túlzó megállapítás, hogy az ECM kiadó újabb jazzlemezei mind távolabb kerülnek a műfaj hagyományos karakterisztikumától. Úgy is fogalmazhatunk: az ECM-jazztónus mindinkább közelít a kortárszenéhez. Legtöbb friss termékükről bajosan eldönthető, milyen kategóriába sorolható elsősorban. Igaz ez a müncheni kiadónál rendszeresen publikáló svájci zongorista Nick Bärtsch legutóbbi, Entendre című szólózongora-albumára is, melyről egyik méltatója, Sinkovics Ferenc ezt írja: „különös jellemzője a lemeznek az, amiről a brit komponista, Michael Nyman fejtegetett évtizedekkel korábban. Azt mondta, hogy a minimalista zene hipnotikus hatással van a hallgatójára. Nos, Bärtsch-nél nem dőlünk hátra az analitikusok díványán, nem utazunk vissza előző életeinkbe, de az Entendre-ben tényleg van valamilyen megfoghatatlan erő, ami lelassítja, lecsendesíti, és kezdi befelé, önmaga spirituális világa felé fordítani az embert. Innen nézve talán tényleg mindegy, hogy jazz lemeznek tekintjük-e Bärtsch új CD-jét, vagy sem.”

Bővebben...

Június 3-án vehette át Snétberger Ferenc a Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjét. A magyar származású világhírű gitárművész és zeneoktató nemcsak kompozícióival, lemezeivel és fellépéseivel, hanem a Magyarországon működő Snétberger Zenei Tehetség Központban kifejtett tevékenységével vívott ki számos elismerést.
A német kultúráért felelős államtitkár így méltatta Snétberger Ferencet: „Közel harminc éve otthona Berlin, ahonnét nemzetközi ismertségre tett szert és elindult művészi karrierje, mellyel a kulturális és zenei gyökereinek figyelmet vívott ki, és támogatja a következő generációk zenei képzését, fejlődését.”

Bővebben...


Június 5-én ötvenöt éves korában elhunyt Szappanos György basszusgitáros, a magyar jazzélet népszerű alakja. A mindig jókedvű muzsikus Babos Gyula zenekarában kezdett játszani, később a Tóth Sándor Quintet basszusgitárosa lett, Nagy Jánossal pedig már több mint tíz évig játszott együtt többféle formációban. Fellépett a Tátrai Bandben, a Boom-Boom együttesben, Mohai Tamással. Pálinkás Gergely jazzgitáros zenekarának állandó tagja volt.

 

Bővebben...


A napokban volt száznégy esztendős Dean Martin énekes. Dino Paul Crocetti néven született 1917. június 7-én. A 20. század közepén kevés amerikai entertainer volt népszerűbb nála. Laza színpadi stílusa és magabiztos fellépése nyomán nevezték el „a cool királyá”-nak. Népszerű televíziós showműsorok sztárja volt, maga is sok éven keresztül vezetett tévéműsorokat (The Dean Martin Show, The Dean Martin Celebrity Roast). Jazz croonerként több standard fűződik a nevéhez, így a Sway, a Volare vagy a That’s Amore.

Bővebben...


Százharminc esztendeje, 1891. június 9-én született Cole Porter zeneszerző/dalszerző. Egy indianai módos családban látta meg a napvilágot. Szembeszállt patriarchális nagyapjával, és a zenei pályát választotta. Elsősorban a zenés színház érdekelte. Első sikereit az 1920-as években aratta, a 30-as években pedig már ő volt a Broadway egyik legnépszerűbb dalszerzője. Ellentétben legtöbb kollégájával Porter maga írta dalai szövegét is. Miután 1937-ben súlyos balesetet szenvedett – leesett egy lóról – mozgássérült maradt és állandó fájdalmai voltak, de így is folytatta a dalszerzést. A 40-es években Csókolj meg, Katám című musicaljével aratta legnagyobb sikerét. A mű Tony-díjas lett.

Bővebben...

A tavalyi év kihagyása után, idén a 3. jazzfeszttel készül Pilisborosjenő. A fesztiválnak egy pékség udvara ad helyet, így bárki meglátogathatja ennek a pilisi kis falunak a fesztiválját.
A fesztivál június 5-én kezdődik. Fellépői között találni Balina Gyula zongoristát, aki ezúttal jazzelőadást tart a hangszeréről; a Tomor Barnabás Triót, mely közismerten a jazz és a rock határterületein mozog, valamint a vendégművészekkel kiegészült Borbély Műhelyt, mely ezen a fellépésen szextettként szólal meg. Vendégfellépőik: Juhász Gábor gitáros, Dresch Mihály szaxofonos és Németh Juci énekes/fuvolista.

Bővebben...

Uma Elmo címmel jelentette meg ötödik ECM-albumát a dán származású gitáros, Jakob Bro. Ezúttal trióban játszik a mind több nemzetközi elismerést szerző gitáros: Arve Henriksen trombitás és Jorge Rossy dobos a partnere új lemezén. Minimalista és introvertált zene – ez nem meglepő a német kiadó műhelyében. Az album anyagából most emeljük ki a tribute-számokat: az egyik a néhai nagy lengyel trombitáshoz, Tomasz Stańkohoz szól, a másik – Music for Black Pigeons címmel – Lee Konitzhoz, akivel pályája kezdetén Bro együtt játszhatott. A lemez címe a gitáros két gyermekének keresztnevéből áll össze.

 

Bővebben...

Mark Solborg dán gitáros és zeneszerző tavaly jelentette meg TUNGEMǺL című lemezsorozatának első két kötetét, melyekhez a lemezborítók színével megegyező színű könyveket is mellékelt a kiadó a muzsikus ars poeticájával, rajzaival és zenei jegyzeteivel. Mostanra elkészült a sorozat harmadik darabja is, június második hetében várható a megjelenése. Az új albumon egy kvartett szólal meg, melyben Susana Santos Silva trombitál, Lars Greve fafúvós hangszereken játszik, Mark Solborg gitározik és Paul Lovens dobol. Utóbbit jól ismerheti az európai free jazz történetében jártas hallgató: az 19649-ben született német muzsikus pályája elején többek között Alexander von Schlippenbach zenekarában játszott, valamint tagja volt a Berlin Contemporary Jazz Orchestrának.
Solborg lemezsorozata kísérleti zenéket tartalmaz: a muzsikus arra kíváncsi, milyen lehetőségeket kínál az elektromos gitár hangja kamarazenei környezetben, illetve, hogy lehetséges-e egy időben akusztikusan és elektromosan megszólaltatni egy hangszert. Solborg albumait a dán ILK lemezkiadó jelentette meg. 

Bővebben...

Újabb zenei csemegéhez juthatnak hozzá Don Cherry zenéjének barátai: megjelent a piacon a nagy trombitás The Summer House Sessions című lemeze, mely egy 1968 nyarán Svédországban rögzített nemzetközi session anyagát őrzi. A címet az magyarázza, hogy a felvételre a sessiont rögzítő hangmérnök, Göran Freese nyaralójában került sor svéd, amerikai és török muzsikusok részvételével. A felvételt őrző hangszalagot nemrég fedezték fel a Svéd Jazzarchívumban, eddig a legtöbben a létezéséről se tudtak. 

 

Bővebben...