•  

  •  

  •  

  •  

  •  



A Cellar Live lemezkiadó jelentette meg Ray Gallon zongorista első saját lemezét (Make Your Move), melyet egy nagyszerű trióval rögzített. A zenekarban David Wong bőgőzik és Kenny Washington dobol. Az album május közepén kerül a boltokba. Gallon zenéjét máris olyan nagyságok méltatták, mint Ahmad Jamal és Ron Carter – utóbbi írta a lemezborító szövegét. Nem csoda, hiszen az album kései gyümölcs: Gallon már legalább harminc éve profi jazz-zenész, de korábban még nem sikerült megvalósítania egy saját album koncepcióját. Az 1958-ban született zongorista hosszú ideje jazzoktatással is foglalkozik New York-ban.

Bővebben...



Sajnos ez a hét se múlt el súlyos veszteség nélkül. Néhány héttel 91. születésnapja előtt március 2-án álmában elhunyt Chris Barber brit harsonás és zenekarvezető, a „British Invasion” egyik előkészítője. Egyike volt a brit sajtóban csak a „3 B”-nek nevezett angol sztárnak (a másik kettő Acker Bilk és Kenny Ball volt). E három muzsikus fő érdeme az volt, hogy a második világháborút követően felélesztették a szigetországban a New Orleans-i jazzt. Barber tradicionális zenéjével felkerült a brit slágerlistákra és nemzetközi elismerésekben részesült. A beatzene kifejlődését azzal segítette elő, hogy koncertjei szünetében egy-egy zenekartagjának megengedte, hogy szólóban szórakoztassa a közönséget blues-okkal, illetve skiffle stílusban (Lonnie Donegan), ami megtermékenyítően hatott a Lennon-McCartney szerzőpárosra is.

Bővebben...

Kevesen tudják, de nagyon sokan sejtik, hogy Ron Carter a történelem legtöbb hangfelvételén szereplő bőgős: több mint 2200 lemezfelvétel őrzi a játékát, ebből több mint 50 saját nevén kiadott album. Hosszú pályájának egyik legaktívabb korszaka az 1981 végétől 1982 végéig tartó periódus volt, ekkor több saját lemez jelent meg tőle. Először a Heart and Soul Cedar Walton társaságában; majd egy kvartettlemez következett, az Etudes; végül a Live at Village West Jim Hall oldalán. A három lemez nemcsak a bőgőst, hanem a komponistát is a legjobb formájában mutatja be.
Carter profi pályája 1960-ban kezdődött, de világhírét a Miles Davis zenekarában eltöltött évek alapozták meg. Ezen kívül a 60-as évek több kiemelkedő Blue Note korongján is helyet kapott Wayne Shorter, Herbie Hancock és McCoy Tyner zenekaraiban. A 70-es években több lemezen játszott basszusgitáron, elsősorban CTI-albumokon, például Freddie Hubbarddal, valamint részt vett Hancock V.S.O.P. zenekarában. A 80-as évektől visszatért a hagyományosabb jazzstílusokhoz, először talán Hancock Quartet (1981) lemezén. Láthatóan kedveli a mini együtteseket, 2020-ban például Russell Malone gitárossal adott live-stream koncertet.

Bővebben...


Vasárnap (március 14-én) késő este dőlt el, mely jazz-zenészek kapnak idén Grammy-díjat. A Los Angelesben tartott ünnepséget a vírus miatt halasztották márciusra január 31-ről. A február 9-én egy ritka rákbetegségben elhunyt Chick Corea két különböző Grammy-díjban részesült, így a muzsikus 25-szörös Grammy-díjas. A Trilogy 2 lett az év díjazott instrumentális albuma, valamint Corea kapta a legjobb rögtönzött jazzszólónak járó elismerést is a fenti lemezen hallható All Blues című számban nyújtott produkciójáért.
Szintén két kategóriában kapott Grammyt Maria Schneider. Hatodik Grammyjét gyűjtötte be a latin jazz egyik vezető reprezentánsa, Arturo O’Farrill. Kurt Elling énekes és Danilo Pérez pianista is díjjal térhetett haza.
Elismerést kapott a Snarky Puppy fusion/jam együttes, John Beasley arranzsőr, James Taylor, valamint Robert Glasper és a Thundercat, utóbbiak rhythm and blues kategóriában.

Bővebben...

Épp kilencven esztendeje, 1931 kora tavaszán rögzítette a Brunswick labelen New York-ban a Minnie The Moocher című hírneves számát Cab Calloway. Illő megemlékeznünk róla, hiszen ez volt az első jazz-szerzemény, mely több mint egy millió példányban kelt el. Két szerzője maga Calloway, valamint Irving Mills volt. Ez a dal lett a Cab Calloway and His Orchestra alapszáma, benne a nevezetes értelmetlen hívás-felelet szöveggel, vagyis egy különleges scatteléssel, melynek alapján Calloway-t elnevezték "The Hi De Hi De Hi Man"-nek. A dal főszereplője egy tűzről pattant hoochie coochie táncoslány, Minnie. A hoochie coochie talán cigány eredetű hastáncfajta volt, melyet a dal keletkezése idején túlságosan ledérnek tekintett a közvélemény. Minnie összejön egy Smokey nevű "kokie"-val, vagyis kokainfogyasztóval. Smokey-Kokie elviszi a lányt Chinatownba, vagyis a kínai negyedbe, ahol beavatja az ópiumszívás élvezetébe. A dal hátralevő része Minnie drogos fantáziálása arról, hogy a svéd király ajándékokkal halmozza el, többek között egy gyémánt autót ad neki, melyben platinából készült a kormánykerék. A dalbeli történet vége nyitott, de Calloway jajongásai azt sejtetik, hogy Minnie alaposan ráfizetett a drogos kiruccanásra.
Calloway többek között a Cotton Clubban és Chicago klubjaiban lépett fel híres, cenzúrázatlan szövegű dalával. A scattelés annyira összenőtt Calloway előadásával, hogy később sok más dalt írt még, melyben fontos szerep jut a ritmikus halandzsázásnak.

Bővebben...

Most (március 6-án) ünnepli nyolcvanadik születésnapját a kortárs jazz egyik különös alakja, Peter Brötzmann multiinstrumentalista freejazz-szaxofonos és -klarinétos. A fiatal német zenész festészetet tanult és közel került a Fluxus-mozgalomhoz, de úgy döntött, inkább a jazznél köt ki. Egy Sidney Bechet-előadás döbbentette rá arra, hogy neki is zenélnie kell inkább. Teljesen azért nem hagyott fel a képzőművészettel sem, lemezborítói többségét maga tervezte. Első LP-je 1967-ben jelent meg – egy trió Peter Kowald bőgőssel és Sven-Åke Johansson dobossal. Ezt követte 1968-ban a híres Machine Gun című oktettlemez. Az albumot kezdetben csak koncerteken lehetett megvásárolni, később bekerült az FMP kiadó regiszterébe is, 2007-ben pedig az Atavistic jelentette meg újra az albumot. Brötzmann további LP-i is érdekességek voltak: az egyik címzettje például Johnny Dyani bőgős volt. A szaxofonos hamarosan tagja lett a Han Bennink-féle Instant Composers’ Poolnak, egy olyan laza művészi szerveződésnek, mely saját kiadványait támogatta. A nyolc- és tíztagú formációk mellett Brötzmann szívesen játszott kiszenekarokban is, főként duóban. Ez hallható a Han Benninkkel közös, a szabad ég alatt felvett Schwarzwaldfahrt-on, ahol a dobos fákon és az erdőben talált egyéb tárgyakon dobol. Brötzmann 1981-es Alarm albumán valóságos szupergroup játszott: Frank Wright és Willem Breuker (szaxofon), Toshinori Kondo (trombita), Hannes Bauer és Alan Tomlinson (harsona), Alexander von Schlippenbach (zongora), Louis Moholo (dob), Harry Miller (bőgő). A 80-as években Brötzmann érdeklődni kezdett a heavy metal és a noise rock iránt, innen datálható felvétele a Last Exit csapattal, valamint a basszusgitáros Bill Laswellel. És a muzsikus azóta is fáradhatatlanul kísérletezik: ennek egyik eredménye a Die Like A Dog Quartet, melynek nevét valószínűsíthetően Kafka A per című regényének utolsó mondata ihlette. Ebben a csoportosulásban Hamid Drake dobol, William Parker bőgőzik és Toshinori Kondo trombitál. A kvartett fő zenei ihletője Albert Ayler.

Bővebben...

Hatvan esztendeje, 1961-ben alapította Creed Taylor producer az Impulse! Records lemezkiadót, a jazztörténet egyik ikonikus labeljét. A kiadó mindenekelőtt John Coltrane lemezeitől vált egyedülállóvá, de a cég a New Thing más előadóit is támogatta, így Pharoah Sanderst, Archie Sheppet, a Sun Ra zenekart, Albert Aylert, Marion Brownt, Alice Coltrane-t, Ornette Coleman-t és Elvin Jones-t. De azok se csalódtak benne, akik a hagyományosabb jazzt keresték: a mainstream előadók közül pl. J. J. Johnson, Coleman Hawkins, Lionel Hampton vagy Freddie Hubbard jutott náluk lemezkiadási szerződéshez. A cég mottója sokat elárul tevékenységükről: „The New Wave Of Jazz Is On Impulse!”. Az Impulse! – ellentétben más neves kiadókkal – kész koncepcióval indult, nem fokozatosan, hanem egy csapásra vált meghatározó tényezővé a jazzben. Kiadványaik egyediségét a jellegzetes narancssárga-fekete szín is jelezte. Mindemellett a korszak hangtechnikájának egyik csúcsát mutatják az Impulse!-korongok. Míg a Blue Note lemezei már külső megjelenésükkel is hűvös eleganciát, addig az Impulse!-albumok bizonyos miszticizmust sugalltak. A cég tizenhat évig állt fenn, néhány évvel ezelőtt pedig újraindították, bár a korábbiakétól eléggé eltérő felfogású művészekkel.

Bővebben...

Március 1-én North Dartmouth-i (Massachusetts) otthonában gyógyíthatatlan betegség következtében elhunyt Ralph Peterson Jr. jazzdobos-zenekarvezető. Ötvennyolc éves volt.
Peterson azon egyedülálló dobosok egyike volt, aki helyet kapott Art Blakey zenekarában. A nagy dobos egyéniség halála után ő volt emlékének egyik fő ébren tartója. Egyszer ezt nyilatkozta: „Ha én uralkodnék a földön, mindenki Art Blakey-t ünnepelné, folyton, nap mint nap, egész évben.”
Peterson Blakey-től leste el a poliritmikus postbop dobolás titkait, amit latin ízekkel fűszerezett. A dobolás mellett alkalmilag trombitált és zongorázott is. Abban is követte dobos mesterét, hogy szívesen fedezett fel a jazz számára új tehetségeket. Olyan muzsikusokat patronált, mint George Colligan, Orrin Evans és Jeremy Pelt. Az utóbbi közel húsz évben a bostoni Berklee College of Music tanára volt, és itt támogatta a jövő reménységeit. Sajnos munkáját és művészetét súlyos betegségei (cukorbaj, rák) hátráltatták.
Blakey 80-as évekbeli Messengersében ismerkedett össze a szaxofonos Donald Harrisonnal és a trombitás Terence Blancharddel, akikkel több közös felvételt készített saját zenekarukban. Szintén játszott David Murray és Craig Harris oldalán, valamint Geri Allen pianistával. Számos saját albuma is van, az utolsó 2020 szeptemberében jelent meg. Várhatóan idén kiadják publikálatlan utolsó triólemezét, amelyet sajnos már nem vehet a kezébe.

Bővebben...

A 25. évforduló alkalmából a Fonó 2020-ban szavazást indított a közösségi médiában. Összesen 25 kategóriában lehetett szavazni. A közönségszavazást követően a számos kategóriát 10+1 kategóriára vonták össze.
Természeten sok népzenei kategória volt, így mi csak a jazzhez közel álló kategóriákból emeljük ki a jazz-zenészeket.
A legjobb koncert kategóriában Dresch Mihály 2001-es koncertje nyert, ahol egy amerikai világsztár jazz szaxofonos volt Dresch partnere, és amiből CD is készült a BMC kiadásában: Dresch Mihály Quartet & Archie Shepp
Életmű-díj: Dresch Mihály
Egy díj ismertetése kimaradt, ezt még várjuk, ahol három nagyszerű jazz-zenész is jelölt, mégpedig a jazz-lemezek kategóriában. Ezen lemezek mindegyike a Fonónál jelent meg.
A legjobb jazzlemez kategóriában
Borbély Mihály: Polygon (2016)
Dresch Quartet: Mozdulatlan utazás (2000)
Lukács Miklós trió: Cimbiózis (2014)

Bővebben...

Magyar-lengyel alkotói együttműködést támogat a Waclaw Felczak Alapítvány.

A pályázat célja, hogy támogassa a magyar–lengyel tematikájú vagy magyar és lengyel zenei összefogásban megvalósuló zenei albumok kiadását, ezáltal is inspirálva és erősítve a kétoldalú kulturális kapcsolatokat, kiszélesítve a két ország közötti zenei együttműködések körét. A lemezek megszületésével egyúttal magyar–lengyel színpadi produkciókat is támogatunk, amelyeket a támogatottak hosszú távon repertoárjukon tudnak tartani.
A pályázattal igényelhető támogatás 100%-os intenzitású, vissza nem térítendő egyszeri támogatás, támogatási előleg formájában.

Prémium és junior kategóriában lehet jelentkezni a pályázatra.
A FELCZAK-LEMEZEK JUNIOR kategóriában egy pályázó legfeljebb bruttó 1 millió+ 300.000 ezer forint támogatási összegre pályázhat
A pályázatok benyújtási határideje: 2021. március 31. 15:00

További információ: https://wfa.hu/palyazatok/felczak-lemezek-ev-2021-02



A napokban Pharoah Sanders veterán tenorszaxofonos bejelentette: március 26-án megjelenik új lemeze Promises címmel. Az album a Floating Points nevű elektromos hangszereken játszó muzsikus és a London Symphony Orchestra közreműködésével készült. A lemez borítóját Julie Mehretu tervezte: a szöveg elrendezése és a betűszínek egyértelműsítik, hogy a tasak Ornette Coleman Free Jazz című 1960-as klasszikusára utal vissza.

Bővebben...

Képregényben lerajzolt rövid romantikus jazztörténettel szórakoztatta Paul Rogers a The New Yorker olvasóit a lap 2021. február 8-i számában. A történet az Audrey Hepburn legkedvesebb dala (Audrey Hepburn’s Favorite Song) címet viseli. Most a szövegét megosztjuk olvasóinkkal.
1954 tavaszán Hepburn az Ondine főszerepét alakította a 46. utcai Színházban. A Brubeck-kvartett a Basin Street jazzklubban lépett fel, néhány háztömbnyire onnan. Paul Desmond minden este megkérte Brubecket, hogy ugyanabban az időpontban tartsanak egy kis szünetet. Az altszaxofonos ilyenkor kisurrant a klubból és átvágott a Times Square-en. Megállt egy sikátorban, és onnan figyelte, amint Hepburn kijön a művészbejárón és beszáll a limuzinjába. Abban az évben Paul írt egy dalt Audrey címmel, mely a Columbiánál megjelent Brubeck Time albumon látott napvilágot. Desmond 1977-ben halt meg tüdőrákban. Sose házasodott meg, és sose tudta meg, hogy Hepburn hallotta-e a hozzá írt dalát. Amikor Hepburn 1993-ban elhunyt, volt férje, Andrea Dotti felhívta Brubecket telefonon, hogy megkérdezze, eljátszaná-e kvartettjével az Audrey-t az ENSZ székházban tartandó búcsúztatáson. Brubecket meglepetésként érte a dolog. „Fogalmam se volt róla, hogy maga ismeri az Audrey-t...” „A feleségem minden este, mielőtt lefeküdt volna, meghallgatta ezt a dalt.” (Forrás: Doug Ramsey: Take Five: The Public and Private Lives of Paul Desmond)

Bővebben...

Hosszan tartó, évekig méltósággal viselt súlyos betegsége következtében 2021. március 10-re virradóra, 89 évesen elhunyt GONDA JÁNOS Széchenyi- és Erkel-díjas zenepedagógus, zongoraművész, zeneszerző, a Magyar Jazz Szövetség alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke.
Gonda János a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett Szabolcsi Bence és Bartha Dénes tanítványaként, majd nem sokkal később a zongora művész-tanárképző tanszakon is diplomát szerzett. A főiskola után a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat zenei rendezőjeként dolgozott, és 1962-ben megalapította a Qualiton együttest, mellyel elkészítette a Modern Jazz lemezsorozat első albumát. Több önálló lemeze is megjelent, nemzetközi elismertségét pedig számos európai koncert, előadás és kurzus, valamint az ausztráliai vendégszereplések jelzik. Zeneszerzőként elsősorban jazzdarabok kötődnek a nevéhez, de komponált filmzenét, pantomim- és balettzenéket, valamint szimfonikus jazzműveket is. 1965-ben ő szervezte meg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakát (1990 óta a Zeneakadémia tanszékeként működik), melynek 1998-ig vezetője is volt. A tanszak jelentőségét mutatja, hogy ez volt az első alkalom, hogy a jazz helyet kapott az állami zeneoktatásban. unkásságát számos díjjal ismerték el, 1974-ben Erkel Ferenc-díjat kapott, de kitüntették a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjével, középkeresztjével, megkapta a Pro Arte-, Szabó Gábor- és Pernye András-díjat, a Weiner Leó zenepedagógiai díkat, a Budapestért díjat, 2012-ben pedig átvehette a Széchenyi-díjat.

 

Samba de Maracatu címmel hosszú kihagyás után ismét lemezt jelentetett meg a Blue Note-nál a legendás dobos, Joe Chambers. Kilenc szám hallható az albumon, saját szerzemények és örökzöldek. Chambers a dobokon kívül vibrafonon és ütőhangszereken is játszik. A gyűjtemény komponistái között találjuk Wayne Shortert, Horace Silvert és Bobby Hutchersont. Címe ellenére szigorú értelemben nem brazil lemezről van szó, helyesebb, ha szinkretikus afro-brazil ritmikáról beszélünk.

 

Bővebben...

 

A 79 éves korában néhány napja elhunyt Chick Coreára több magyarországi ismerőse cikkben emlékezik. A MagyarJazz.hu weboldalon olvasható Márton Attila visszaemlékezése, aki elmondhatja magáról, a zongorista mindegyik magyarországi fellépésén jelen volt. Egy másik cikkben itthoni muzsikusok szólalnak meg, akik testközelből ismerhették világhírű amerikai kollégájukat (Szalóky Béla, ifj. Egri János, Szabó Dániel, Márkus Tibor és Szaniszló Richárd), valamint két koncertszervező (Bércesi Barbara, Kleb Attila) idézi fel Corea emlékét.

Bővebben...