Megtalált örökség 

Csak dícsérni lehet a MÜPA Jazz Showcase című három napos programját, amelyet az elmúlt hét végén rendeztek. Ez a fiatal, kelet-európai dzsessz-generáció bemutakozása volt. Azok a zenészek léptek színpadra, akik maholnap meghatározó figurái lesznek ebben a térségben a műfajnak. Ha őket hallgatja az ember, kétségtelenné válik számára, a dzsessz átlépte saját, amerikai árnyékát, átlépte, de semmiképpen sem tagadta meg. A rendezvény egyik kiemelkedő koncertjét a lengyel altszaxofonos, Maciej Obara és kvartettje adta. Vele, a harcminegy éves muzsikussal beszélgettünk fellépése után, akinek 2011-ben jelent meg új CD-je, az Equilibrium.

- Az Ön zenéjében nagyon sok free elemet lehet felfedezni, sőt, az Obara-kavrtett játéka alapvetően a free felé orientálódik. Szokatlan ez  fiatal muzsikusoktól...

- Egy teljesen tudatos folyamatról van szó a mai esetünkben. A kompozícióinkban sok a hagyományos értelemben vett bop elem, de sok az előre megírt passzus is. ezeket váltogatjuk, variálgatjuk egymással, persze éles határvonalak, nélkül, egyik részletből átúszva a másikba.

- Honnan jöttek ezek az ötletek, kikre figyelt Ön korábban?

- Elsősorban az amerikai John Coltranera és a szintén amerikai Sam Riversre.

- És a lengyelek közül?

- Mindenek előtt Tomasz Szukalskira.

- Furcsa, hogy ők mindannyian tenorszaxofonosok, Ön viszont alton játszik...

- Én azelőtt nagyon utáltam az altszaxofont, nem is halgattam olyan zenét amelyben ez a hangszer dominált. A tenorosok voltak a kedvenceim. Aztán mégiscsak áttértem az altszaxofonra. Voltak még ehhez hasonló mániáim, például mindig is szerettem volna olyan zenekarban játszani amelyben zongora is van. Ki tudja miért, de ez igazából a trombitás Tomasz Stanko mellett adatott meg a 2000-es évek végén.

- Miért ragaszkodik annyira a zongorához? Csak nem azért mert Krzysztof Komeda, a híres lengyel komponista és dzsessz muzsikus is zongorista volt? Feltűnt az iménti koncertjükön is, hogy Ön éppen úgy építi fela kompozícióit, ahogy Komeda építette.

- Igen, tudatosan követem őt, mondhatni az ő szellemi-zenei hagyatékára építem a játékomat. Egyszerű, lehetőleg szép dallamokból indulok ki, hogy aztán különféle módon kinyissam és szétbontsam ezeket a témákat, felfedezve minden lehetőséget, ami bennük, illetve a továbbgondolásukban rejlik. 

- Ön innen, Budapestről nézve nagyon váratlanul került a kelet-európai dzsessz vérkeringésébe. Még azoknak is váratlanul, akik azért ismerik a lengyel dzsessz világát...

- Katowicében tanultam, az ottani zeneakadémia dzsessztanszékén. Egy 2006-es felvétellel, a Message from Ohayo-val kezdődött igazából a pályám, versenyt nyertem ezzel a kompozícióval. Tulajdonképpen erre a felvételre épült az első lemezem, aztán jött a következő CD, egy trio felvétel, az I Can Do It, közben pedig csatlakoztam Tomasz Stanko zenekarához. Emberi és zenei értelemben véve is nagy iskola volt ez számomra.

- Készített két CD-t is amerikai zenészekkel. Mark Helias, John Lindberg, Ralph Alessi voltak a partnerei többek között. Patinás lista...

- Nagyon sokat tanultam tőlük. De az egész kaland teljes mértékben tudatosította bennem, hogy ki vagyok és honnan származom. Felismertem, hogy európai módon kell játszanom, hisz lengyel vagyok, s európai, nekem ez az örökségem, én ezt vihetem tovább a zenében is.

Sinkovics Ferenc