Világzene Csehországból
A bécsi Mariahilfer Strassén van egy pici, világzenére és az ehhez illő ruhadarabokra, valamint műtárgyakra szakosodott bolt. Bánatában oda tér be az ember, miután a több ezer jazzlemezből álló választékot kínáló, de világzenében is meglehetősen erős Virgint sikerült valakiknek cipőbolttá átalakítani. Az afrikai és ázsiai anyag itt, a boltocskában is elég gazdag. Viszonylag bő a francia és ír választék, sőt, különböző indián és cigányzenék is megvásárolhatók 15-20 euróért. Csehországnak azonban, ahogy láttam, nincs külön rekesze. Pedig – amennyire abból a néhány héttel ezelőtt a postámon érkezett három cseh világzenei produkcióból meg tudom ítélni –, az ottani világzenészek teljesítményei megérdemelnék a kis bécsi bolt figyelmét.
Kezdjük a bemutatót a Samamba együttessel. 2004-ben kiadott promólemezükről nehéz eldönteni, hogy csak válogatás egy nagyobb anyagból, vagy eredetileg is csupán 32-33 percesre készítették albumukat. Akárhogyan legyen is, profi matériával van dolgunk. Az együttes nem kötelezte el magát egyetlen stílus mellett; gyűjteményük elég változatos, és mindvégig képesek megragadni a hallgató figyelmét. Lemezük elején azt gondolhatnánk, hogy a latin zene kelet-európai szerelmeseit halljuk, akik nagyon jól értenek hangszereikhez, de később a latin motívum már csak villanásnyi időkre tűnik fel újra, hogy átadja a helyét a funkosabb, poposabb groove-oknak. S míg az első számban még úgy képzelhettük, elsőrendű szerepe lesz itt a (latin) fúvósoknak, később módosítanunk kell a felületes benyomást: a Samamba frontemberei valójában a ritmusszekció tagjai, akik a kompromisszumokat nemigen tűrő fúziós zenét izgalmasan keverik más műfajokkal. A négytagú zenekari mag: Jiri Levicek (billentyűs hangszerek, zongora), Vilém Spilka (gitár), Vlastimil Trllo (basszusgitár) és David Kretínský (dob). Ők írják a dalok nagy részét, formálják meg a zenekar repertoárját, és tudtommal ők is alakították meg a Samambát 2003-ban. A három fúvós viszont gazdagítja, színesíti a soundot: Hubert Ratschker (trombita, szárnykürt), Petr Herzán (altszaxofon) és Radim Hanousek (tenorszaxofon). A Samamba motorja a huszonegy éves Jiri Levicek, aki több más Samamba-taghoz hasonlóan a brnói JAMU zeneakadémián folytatott tanulmányokat. A Samambán kívül három másik zenekarban is játszik, computer-zenéket ír és Michel Petrucciani lemezeit hallgatja.
A Čankišou együttest brünni muzsikusok alakították meg 1998-ban. Az ő programjuk már sokkal több szállal kötődik a világzenéhez, mint a „modernista” Samambáé. Ősrégi zenei hagyományok után kutatnak, egzotikus nyelveket tanulmányoznak és muzsikájukban fontos szerepet biztosítanak a világ különböző távoli sarkaiból származó hangszereknek. Használnak didgeridoo-t és djembét; mandolint és yabbarát. Szaxofon, ütőhangszerek, bőgő és különböző fuvolák egészítik ki a hangszerparkot. Elsősorban arab, afrikai és balkáni zenei hatások érték őket, de hogy hangsúlyozzák muzsikájuk eredetiségét, német nyelvű önéletrajzukban az Ethnobigbeatblasorchester műfaj- és stílusjelölő definícióval látták el formációjukat, mely a ritmushangszereknek és a fúvósoknak egyformán fontos szerepet szánó tánczenét játszik. Előbb egy koncertlemezzel mutatkoztak be, majd kiadták Densé Ju című albumukat, melynek alapötletét az együttes énekese hozta magával Mongóliából. A címadó számot egy mongol népdal ihlette, mely arról szól, hogy a boldogtalan legénynek már nem ízlik a tea se, mert szívének választottja, Densé Ju nem szereti viszont. Az együttes legutóbbi albumát Umberto Eco Baudolino című regényének egyik hőse, Gamagaj ihlette. A csapat irányítója az énekes Karel Heřman, őt kíséri a hattagú zenekar – tizennyolc-húsz hangszeren. A Čankišou név egyébként egy népi elbeszélésekből és népdalokból ismert legendás nép, az „egylábúak” emlékét eleveníti fel, akik szokatlanul hosszúra nőtt végtagjukon nem csupán ügyesen haladtak előre a homokos talajon, hanem – legalábbis John Mandevill orvosdoktor 14. századi útikönyvének tanúsága szerint – pihenés közben árnyékolásra is használták egyetlen lábukat.
A cseh postámban megbúvó harmadik lemezen a vérbő etnózenét, illetve népzenét játszó Czaldy-Waldy Quartet hallható. Az együttes egy 14. századi cseh táncról kapta a nevét. Ahogy az gyakran megtörténik manapság, klasszikusan iskolázott és elsősorban komolyzenéből élő zenészek álltak össze kvartetté, s elhatározták, hogy kisegyüttesükkel mindenekelőtt a kelet-szlovák és nyugat-ukrán népzenéket népszerűsítik majd. A szövegeket meghagyták eredetiben, ezekhez írtak új hangszereléseket. Saját szerzeményeik, főleg Aleš Mrázek fuvolista-énekes instrumentális kompozíciói, szintén kelet-európai népi dallamokra épülnek. Emellett alkalmanként spanyol, arab és balkáni elemeket is felfedezhetünk a saját számokban. A Czaldy-Waldy Quartet repertoárja szolgálhat a legtöbb érdekességgel az etnózenék rajongói számára, ugyanakkor az ő zenéjük esik a legtávolabb attól, amit általában etnójazznek szoktak nevezni. Ez okból, valamint a nyelvi akadályok miatt zenéjük alaposabb megítélését inkább szakemberre bízom.
Ha mindehhez még hozzáveszem, milyen izgalmas zenei élményeket szereztem mostanában Milan Svoboda (Tony Lakatos egykori partnere) és Jiři Bárta (cselló), a Vertigo Quintet, Elena Suchankova és a John Coltrane-féle soundból kiinduló Ondrej Štveraček Quartet lemezeit hallgatva, be kell, hogy lássam, a mai cseh jazz- és világzene-kínálatot nem csupán a bécsi kis etnóboltban, hanem minden jobb európai lemezüzletben hozzáférhetővé kellene tenni.
Máté J. György
.