Lantos Zoltán - Szárnyalás öt húron

A világzene fogalmát szinte lehetetlen definiálni. A világzenész fogalmát már sokkal könnyebb: olyan muzsikus, akit sok kultúrában örömmel fogadnak be, és könnyen lehet, hogy Lantos Zoltánnak hívják.

Ilyenkor klasszikus hegedű tanulmányok után egy évtizedig tanul Indiában, majd a legkülönfélébb jazz- és népzenei szcénákban fordul meg. Az utóbbi hetekben például Spanyolországban, ahol mongol és iráni művészekkel koncertezett vagy Skóciában, ahol a világhírű indiai ütőssel, Trilok Gurtuval játszott. Mostanában viszont itthon is láthatjuk, többek között saját, Mirrorworld nevű együttesének régen várt lemezbemutatója kapcsán.

Harkányi László: A klasszikus- és népzenei akusztikus hátteredhez képest bőséggel alkalmazol elektronikát is. Hogy fér meg a kettő?

Lantos Zoltán: Régebben valóban kitaposott ösvényt jártam, egy letisztult világra vágytam, ahol megvolt a népdal egyszerűsége és az akusztikus zene tisztasága. Mostanában ez változik, a kevésbé konkrét dolgok felé fordultam. Rendkívül érdekelnek a zenei technológiák, igyekszem beleásni magam az elektronikába: effektekkel és loopokkal dolgozom, sokat kísérletezem egymásra játszott szólamokkal. Ez azonban hozzátartozik a saját hangzásom kereséséhez, mindig is vonzott ez a fajta lebegés. Szó sincs arról, hogy egyes stílusokat rakjak egymás mellé, divatos világzenei formulák szerint próbáljam az írt összerakni az indiaival - az ilyen egyvelegek ritkán működnek. Az érdekel, amikor valami eredeti, valami új születik.

HL: Ez magyarázza a speciális hangszerkavalkádot is?

LZ: Igen, az egyik hegedűm például egy indiai prototípus, amit egy spanyol hangszerkészítő mesterrel közösen terveztük. Ennek öt főhúrja és tizenhat rezonáns húrja van, de a másik akusztikus hangszerem, a "normál" hegedűm is öthúros, Gáspár László munkája. Van egy elektromos hegedűm is, ebből a műfajból létezik héthúros verzió; ez nekem túlzás lenne, egyelőre itt is maradok az öt húrnál. Maga a hangszer egy kicsit úgy néz ki, mint valami Mozart-korabeli zsebhegedű, persze futurisztikus kiadásban. Ehhez viszont szükség van a komoly elektronikai háttérre.

HL: Mennyi tere van az elektronikának egy olyan együttesben, mint a Mirrorworld?

LZ: A szólóprojektekhez képest valamennyire háttérbe szorul, hiszen egy csomó elképesztő muzsikussal játszom együtt. A Mirrorworld az évek folyamán megújult: fúvós hangszereken beszállt Borbély Misi, akinek népzenei gyökerei az avantgárd világgal együtt minden hangban hallhatók; Lukács Miki cimbalmos egyfelől fantasztikus szólista, másfelől kiváló kísérő is tud lenni, hihetetlen zenei érzékenységgel játszik. A kezdetektől ott van a zseniális Horváth Kornél, az ütőhangszerek mágusa. Tavaly nyáron vendégként meghívtam Barcza Horváth Józsefet és Dés Andrist: így lett egy dögös, jazzes basszusgitáros, akinek a jelenléte nagyon sokat ad és egy fiatal, de már nagyon érett és tehetséges ütős, aki viszont kvázi dobosként funkcionál. Velük vettük fel a lemezt, és miután hallottam a ritmusszekciót, úgy határoztam, az együttes hattagú lesz.

HL: Miben hozott újat ez a felállás?

LZ: Korábban Dresch Misivel és Juhász Gabival is találkoztak zenei ellenpólusok a zenekarban, amikor a népiesebb hangzás az elektronikával párosult. Most más érdekes kombinációk bontakoznak ki. Dés Andris és Horváth Kornél más generációt és más stílust képviselnek, de remekül kiegészítik egymást. Tisztán akusztikusak az ütősök, mégis van egy drum 'n' bass-es érzet, Borbély Misivel ezekre a ritmusokra játsszuk a témákat. Kialakulni látszik egy hangzás, ami talán folytatása a Miles Davis-féle felszabadult, groove-os alapok felett való szárnyalásnak, kicsit olyan, mint egy road movie. Ez most egy új zenekar, amelynek saját hangja kell, hogy legyen, de még az út elején vagyunk.

HL: Látszik már, hogy merre vezet ez az út?

LZ: Először is, április 30-án lesz a lemezbemutató koncert a Müpában. A későbbiekben pedig újabb vendéggel fogunk bővülni: a szeptemberi Budapest Jazzfesztiválon egy fantasztikus norvég gitárossal, Eivind Aarsettel játszunk majd. Ő szintén az elektronika megszállottja, a zenekarnál pedig pont olyan csillagközi hangködök hiányoznak, amiket ő tud produkálni.

HL: A külföldi zenei színtereket ismerve milyennek látod a hazai jazzéletet?

LZ: Alapvető tény, hogy Budapest tele van rettentően magas színvonalú jazz-zenészekkel, az idősebbek mellett a fiatalok között is vannak rendkívüli tehetségek, akik New York bármelyik jazzklubjában ugyanúgy megállnák, sőt meg is állják a helyüket, mint itthon. Az új klubokkal kezd a jazzélet a helyére zökkenni, és ez nagyon fontos. Bőven van elég zenészünk ahhoz, hogy minden este világszínvonalú produkciók szóljanak.

Harkányi László

Fidelio Online, 2008. április 5.