Tóth Viktor - Popping Bopping

Tóth Viktornak ez a Budapest Jazz Clubban tavaly szeptemberben felvett kvartettlemeze olyan művészi teljesítmény, amely előtt kalapot emelhetünk: mind az egyes szerzemények, mind pedig a lemezkompozíció egésze letisztult és érett, a zene egyszerre nemes és szórakoztató. Az altszaxofonos a szokásos „tercettet” négy tagra bővítette ez alkalomra, vagyis olyan zongora nélküli, trombitás kvartettet hozott létre, mint ötvenkét éve Ornette Coleman vagy öt évvel később Albert Ayler.

            A Popping Bopping – ahogy én hallgatom – Tóth Viktor Coleman-élményének lepárlása. A borító grafikája távolról a Dancing In Your Head tasakképét idézi, de ami ennél sokkal fontosabb: a szerzemények hangütése és felépítése egyaránt a free jazz megteremtőjére mutat vissza. A kezdő Pocket-Ticket energiazenéje épp úgy, mint a My Home, a „fehér virágos” ballada vagy a lemez végére helyezett Stars’ Stairs lírája. Tóth Viktor és Bart Maris trombitás interakciója vagy Szandai Mátyás és Robert Mehmet Ikiz összjátéka szintén joggal vethető össze a Coleman/Cherry, illetve a Haden/Higgins pároséval.

            Ma már természetes hangzásnak érzékeljük azt, ami fél évszázaddal ezelőtt botrányt keltett. Bensőségesnek hat a témák atipikus frazírozása vagy az intonálás alárendelése a kifejezésnek és a zenei környezetnek. Maris „cool” szordínós játéka melengető. Élményünket azonban az teszi teljessé, hogy az altszaxofonos szerzeményei nem strukturálatlan egymásutániságban, hanem ideális hullámvonalban fejtik ki hatásukat, vagyis a Popping Bopping a jól megtervezett lemezkompozíció érzetét kelti. Sejthetően az idei év egyik legjelentősebb magyar jazzalbuma született meg a Válik-féle hangstúdióban.

                                                                                              Máté J. György
  Gramofon