Branford Marsalis-Braggtown

„A Braggtown Branford Marsalis pályájának azon pontját ragadja meg, mikor az a képesség hogy tökéletesen uralja a hangszert, összeérett a bölcs de mégis bátor, vállalkozókedvű koncepcióval, „ írja az album jegyzeteiben A. B. Spellman, a new black music kitűnő esztétája. A közel 80 percnyi anyag 7 kompoziciót fűz egy szvitté. Marsalis legutóbbi opusza éppen John Coltrane legendás A Love Supreme szvitjének koncert DVD-je volt, és a Braggtown fő inspirációja is nyilvánvalóan a zene kozmikus terében múlhatatlanul jelenlévő mester. „A nyitó darab tökéletes coltrane-i modell. Rengeteg műve skálákon alapszik, de végül mind feloldódnak a blues formában,” így a komponista Branford Marsalis. Ebben a darabban mindenki úgy nyilvánul meg, mint az 1965-ös Coltrane kvartett tagjai, mind egyénileg a hangszereiken mind az együttes megszólalásban. Joe Calderazzo szólója McCoy Tyner robusztus, végtelennek tünő hangfüzéreire utalnak, melyek azután monumentálisan csengő akkordokba torkollanak, Jeff „Tain” Watts pedig tökéletesen adja Elvin Jones szerepét az ő Coltrane-jének. Marsalis a tenoros darabokban jellemzően egyéni módon de követi Coltrane fejlődését a fent jelzett pályaszakaszban. Nem radikális – ahogy Coltrane sem volt az- és tovább viszi a korábbi, a Giant Steps körüli stádium jellemzőit egy későbbi, zaklatottabb, eksztatikusabb előadásmódba. Marsalis a „hangsíkok” képzése közben nem olvasztja úgy össze az egyes hangokat mint Coltrane, hanem markánsabban, pontszerűbben üti meg őket. Tenorja többet szól a mélyebb regiszterekben. Gyönyörűséges, érzelmes rubato balladákat bont ki a szopránon, de ezek már sokkal inkább a Jarrett-Redman-Haden-Motian kvartett atmoszféráját idézik, vagy folytatásai saját 80-as évekbeli opuszainak.

Szigeti Péter