Patricia Barber/The Cole Porter Mix

Először hallgatván Patricia Barber  Cole Porter albumát az a kellemetlen érzés fogott el, mintha kéretlenül beleolvastam volna szerelmi levelezésébe. A jazz világa szemérmes, mégis ki kell mondanom, szerintem Patricia tényleg szerelmes, és ez az album egy magas érzelmi hőfokon izzó, kitárulkozó vallomás. Zavarbaejtő a hátsó boritó fotográfiája, melyen rajongó ábrázatú férfiként jelenik meg, mignem felfogtam, hogy ez egy képi metafora, mely a benne élő Cole Portert manifesztálja. Patricia 2000 óta nem készített standard albumot, legfeljebb egyet-egyet iktatott be saját kompozicióinak áradásába. Most viszont a Great American Songbook egyik legnagyobb szerzőjének művei közé szőtt 3 nagyerejű, költői balladát. Miközben elmondja, hogy milyen hosszas tépelődés eredménye ez a három dal, ahhoz is merészség kellett, hogy egy Cole Porternek tisztelgő programba a saját anyagát is bele applikálja. „Úgy írok mint ő. Úgy számolom a szótagokat mint ő. Úgyanúgy használok belső rímeket. Egyes sorok szinte megállnak a levegőben. Az olykor feszült, olykor megnyugvást hozó várakozás szinte tapintható. A dalok nem szomorkásak, mégis bennük van a bánat is. Porter sem írt a legnagyobb nyomorúságban sem olyan dalt, amely ezt kimondta volna.” Patricia nam csupán interpertátora, szerzőtársa is Porternek. A saját költeményein kívűl több dalnak a szövegét kibővítette, aktualizálta, megtoldotta személyes mondanivalójával. Énekhangja a megszokottnál nyíltabb, csengőbb, fényesebb, de megvannak az érzelmes várakozással teli, sóhajtó csendek. A groove-ok többsége ballada és bossa nova azaz cool latin. A megszokott együttesben a vendégfúvós ezúttal szakszofonos: Chris Potter, akit Patricia nagy szeretettel enged teljes mivoltában kibontakozni.

Szigeti Péter