Victoria Tolstoy-Pictures of Me

Lev Tolsztoj ükunokája egy hirtelenszőke, svéd jazzénekesnő, aki enyhe akcentussal angolul énekel. Ez nem egy Rejtő regényből kiragadott mondat, hanem a Victoria Tolstoy album recenziója indul. Victoria honlapja kellő szerénységgel a svéd jazz first lady-jének cimkézi a dekoratív hölgyet, aki ebben a vonatkozásban minden bizonnyal rászolgált erre a címre. A probléma ott kezdődik, hogy Victoria nem tudott meggyőzni, hogy ő jazzénekesnő. Sokkal inkább jazzt is éneklő popénekesnőnek nevezném, aki valószinüleg bejutott volna a Megasztár döntőjébe, de helyezést nem jósoltam volna. Victoria néhány hete az őszi fesztivál keretében Budapesten koncertezett a Pictures of Me anyagával, és nem aratott átütő sikert, de vizsgáljuk a lemezt önmagában. Az 1974-ben született Victoria  büszkén vallja, hogy sohasem tanult énekelni. Nos míg orgánuma és intonációs képessége valóban istenadta ajándéknak tünik, addig előadásmódja akárcsak megjelenése nyilvánvalóan egy szakembergárda munkájának eredménye, akik nagy valószinüséggel lefaragták róla az egyéniséget, ha volt neki. A lemezen szereplő produkció korrekt, jó hátteret adna bármiféle tevékenységhez. Victoriát és az itt szereplő kisérő zenekart sokkal inkább egy előkelő hotel vagy parti szinpadára képzelném mint koncertterembe. A program változatos. Prince, Peter Gabriel, Seal, Van Morrison dalai mellett a csellista Lars Danielsson kompoziciói a svéd folklórból merítenek, a zongorista Jacob Karlzon pedig szép balladákat írt. A ritmusszekció a latinos, funkys groove-okat izgalmasan, a swingeket kissé lagymatagon játssza. A zongoraszólók profik, virtuózak ismert, tanult patternekből építkezők, és van egy-két jellegtelen popos szakszofonszóló.

Szigeti Péter