•  

  •  

  •  

  •  

  •  

 

Alban Darche: Stringed

 

Augusztus harmadika van, 1998-ban ezen a napon hunyt el Alfred Schnittke, veszem észre az Interneten, a CD-játszóban pedig épp a Stringed hatodik darabja szól: Hommage à Alfred Schnittke, egy kontemplatív darab a szovjet-német-zsidó polistilisztikus zeneszerző emlékére, Gadó Gábor egyetlen, de annál fontosabb szerzeménye a lemezen.

Kontemplatív? Igen, Alban Darche francia szaxofonos egész lemezét az elmélyült koncentráció, a zene meditációs tárgyként való kezelése hatja át: legyen az a hagyományos esztétikák számára is jól értelmezhető „szép” melódia, mint amilyen nemegyszer a Magyar suite egyes tételeiben felcsendül, vagy jazz-kezdeménynek tekinthető improvizációtöredékek, nagyobb ívű, bátrabban jazzkompozíciónak tartható szerzemények (az album végén hallható Costello’s Song és Postlude), esetleg csak egy elektronikus effektus. A jazz-világban igen ritka és szokatlan szaxofon-elektromos gitár-bőgő kamarafelállást (Derek Bailey, John Zorn és William Parker kísérletezett hasonlóval 1995-ben) itt az RTQ Vonósnégyes egészíti ki, mely a szólóhangszerek absztrakt trióját alkalmanként szinte impresszionista stílellenpontokkal oldja, érzékeltetve, hogy a zene egyszerre lehet kabbalisztikusan talányos, játékos, szigorú és mélyértelmű.

A Darche-darabokat hallgatva értelmetlenekké válnak a műfajokat elhatároló, s ugyanakkor hamis keretek közé szorító fogalmak, „mivel nem lehet se leírni, se felidézni, se megnevezni őket: egyszerűen elmondhatatlanok”. Mint a Vinteuil-szonáta.

Máté J. György

 

 

.