Charles Lloyd: Sangam

Triólemezek értékelésekor közhelyszerűen emlegetjük a három résztvevő harmonikus összjátékát, ám ami igaz lehet egy konvencionális hármas esetében, az csak megszorításokkal alkalmazható Charles Lloyd új produkciójára. Ugyanis a Lloyd-Hussain-Harland trió közös munkája gyakran inkább duózásnak hat. A sangam itt sokszor inkább két, nem pedig három különböző erő találkozási pontját jelenti. Az új formáció csak részben jelez új irányt Lloyd másfél évtizedes ECM-korszakában: A Sangam szerves folytatása annak a 2001-ben kezdett zenei dialógusnak, melyet a szaxofonos a néhai Billy Higginsszel folytatott a Which Way Is East albumon. A mostani, hangulatilag meglepően sokszínű koncertfelvételen talán azok maradnak a legemlékezetesebb pillanatok, amikor kétféle erő szelíd egymásnak feszülése zajlik, például tenorszaxofoné és dobé, mely olyasfajta energiazenét eredményez, mint amit negyven éve az Interstellar Space nyújtott. Más pillanatokban az ütőhangszereket és a megfelelő játékstílusokat szembesítik egymással a muzsikusok, s a békés kollízió, hasonlóan a Hamid Drake-Adam Rudolph duó művelte mágiához, most is metafizikai távlatokat nyit s meditációra ösztönöz.

A zenéjével nyugalmat és békét hirdető, ha úgy tetszik, áldást osztó Lloyd mesterien teremt újat elődök, kortársak és önmaga idézeteiből. Coltrane-t lehetetlen fel nem ismerni játékában, akárcsak a Sanders-motívum ismétlését a lemez címadó darabjában. Legérdekesebbek azonban önidézései, ahogy egy-egy témáját 1995-ből, 1997-ből vagy 2002-ből újra előveszi és átszabja. Újabb kő került a Zen-kertbe.

Máté J. György